Erzsébet
1 °C
4 °C

Vezércsere az ESZA Kht. élén

2008.09.12. 11:44
Felmentették az egyes uniós támogatások kezelésével foglalkozó ESZA Kht. vezetőjét, Tátrai Ferencet – értesült az Index. A munkaügyi tárca megerősítette a felmentés tényét, és közölte: az új vezetőtől egyebek mellett a társaság megítélésének javulását várják. Az ESZA által kezelt pályázatokra nagyon sok olvasó panaszkodott az Indexnek is.

Tátrai Ferenc helyett Lebovits Gábor vette át az ESZA Kht. irányítását – erősítette meg az Index értesüléseit a munkaügyi minisztérium. Az állami tulajdonú társaság egyes uniós támogatások kezelését látja el, és munkájára – ezt a lapunk korábbi cikkeire érkezett olvasói levelek is megerősítik – nagyon sok panasz volt az utóbbi években. Tátrai 2001-től állt az akkor még több minisztérium közös tulajdonában álló kht. élén, azóta többször, legutóbb 2007-ben erősítették meg tisztségében, elvileg 2009. január 1-jéig szólt a vezetői megbízása.

A vezetőváltással kapcsolatos kérdéseinkre adott válaszában a problémákat közvetve a minisztérium is elismeri, amikor azt írja: "Az új ügyvezető felé kiemelt elvárás a ESZA Kht. általános közmegítélésnek javítása, egyes folyamatok optimalizálása, ezáltal a kht. hatékonyságának növelése". A minisztérium a döntést azzal indokolta, hogy az ESZA 2007-es átalakulása, "a feladatok megsokszorozódása és a felelősség további növekedése tette elengedhetetlenné, hogy a tulajdonos-fenntartó, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az ügyvezetői igazgatói váltásról szóló döntést hozza meg".

Az ESZA Kht., mint közreműködő szervezet a munkaügyi minisztérium, a Nemzeti Civil Alapprogram, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram több milliárd forint értékű, nagy mennyiségű pályázatát, emellett elsősorban az Európai Szociális Alaphoz kötődő uniós programokat és kiemelt projekteket kezel. A szervezet most is mintegy harmincezer pályázat kezelését látja el, vagyis komoly súlya van a hazai és az uniós forrásokból finanszírozott programok megvalósításában.

Az ESZA új vezetője 1961-ben született, okleveles közgazdász és okleveles agrármérnök. Mostani kinevezése előtt közvetlenül a Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezetője és az országos távmunka tanács tagja volt, korábban egyebek mellett a Trust Befektetési Alapkezelő felügyelőbizottságának volt tagja. Lebovitstól a minisztérium azt várja, hogy a kht. a továbbiakban a pályázók, az adófizetők, a szakmai felügyeleti szerv és a tulajdonos megelégedésére végezze munkáját. A tárca sajtóosztálya kitér arra is: a minisztérium a továbbiakban is számít a leköszönt ügyvezető, Tátrai Ferenc szakmai tapasztalatára, tudására és munkájára.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?