További Magyar cikkek
Nem kell élelmiszerár-emelkedéstől tartani
A fogyasztói kosár csaknem negyedét kitevő élelmiszerek esetében nem kell számottevő és általános áremelkedéstől tartani, a csatlakozás önmagában nem indukál élelmiszerár-emelkedést, ilyen igazodási kényszer nincs - áll az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tanulmányában, amelynek végkövetkeztetésével a hazai elemzők többsége is egyetért.
Az élelmiszerpiac árait elsősorban a helyi keresleti és kínálati viszonyok alakítják, amit az is mutat, hogy az unión belül is jelentős árszintkülönbségeket lehet megfigyelni - mutatott rá Zsoldos István, a CA-IB Értékpapír Rt. közgazdásza. Hasonlóan vélekedik Barcza György, az ING Vagyonkezelő szakértője, aki szerint bizonyos élelmiszerek ára feltehetően még csökken is az EU-tagság elnyerése után.
A szolgáltatásokról megoszlanak a vélemények
A fogyasztói kosárban csaknem 30 százalékos súllyal számításba vett szolgáltatásokkal kapcsolatban már eltérőek a vélemények. A szakértők többsége itt sem számít kiugró áremelkedésre, de Zsoldos szerint e termékcsoport esetében a vártnál magasabb lehet az infláció. Elképzelhető, hogy a szolgáltatók kihasználják a belépés kapcsán adódó újraárazási lehetőséget és jelentősen emelik áraikat.
Barcza szerint ugyan nem zárható ki a szolgáltatások jelentősebb drágulása, ám ezt a magyar munkaerő alacsony mobilitási foka mégis valószínűtlenné teszi, vagyis nem kell nagyobb jövedelmet adni az alkalmazottnak, hogy maradásra bírja a munkaadója.
A ruházkodási és a tartós fogyasztási cikkek ára csökkenhet
Nincs különösebb vita sem a szakértők, sem pedig a politikai élet képviselői körében azzal kapcsolatban, hogy a csatlakozás után drágulnak a dohánytermékek, az áremelkedés mértékét azonban csak találgatják az elemzők. Barcza szerint a jövedéki adó emelése miatt akár duplájára is nőhet a cigaretta ára, Zsoldos azonban úgy véli, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalások még nincsenek végérvényesen lezárva. (Magyarország 2008-ig kér átmeneti mentességet a dohány EU-szintű jövedéki adójának elérésére.)
A szakértők többségének véleménye szerint a ruházkodási, illetve a tartós fogyasztási cikkek ára csökken a csatlakozás után, ugyanis számottevően mérséklődnek majd az importálók adminisztrációs és egyéb költségei.
A hatósági árak alakulása a politikusokon múlik
Nagy talány azonban a regulált árak alakulása. Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza szerint ebben a termékkörben erőteljesebb lehet az áralkalmazkodás, de miután e termékek ára az EU-ban is politikai kérdésnek számít, könnyen lehet, hogy elmarad a drágulás. Barcza szerint az EU-csatlakozás piackonformabb gázárszabályozást követel, így e termék ára a következő két évben akár 50 százalékkal is nőhet.