APEH-ellenőrzés nem fizető evásoknál

2003.06.10. 11:16
Szúrópróbaszerű ellenőrzésekre számíthatnak azok az evások, akik az első negyedév után nem fizettek adóelőleget. Az ellenőrzés több mint tízezer evás vállalkozót érinthet. Ez az összes evaalanynak mintegy egyhatoda.
Júniusban szúrópróbaszerűen ellenőrzi az adóhivatal azokat az egyszerűsített vállalkozói adót választó társaságokat és egyéni vállalkozókat, akik nem fizettek adóelőleget az első negyedév után.

Kíváncsi az APEH

Lovas György, a hivatal szóvivője az MTI-nek elmondta: az adóhivatal kíváncsi arra, hogy miért nem fizetett előleget több mint tízezer evás vállalkozó, ezért fogják őket szúrópróbaszerűen ellenőrizni. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy az adóhivatal "rászállt" volna az egyszerűsített adót választókra.

Korábban Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy több száz, előleget nem fizető evást ellenőriznek szúrópróbaszerűen júniustól. Hozzátette azt is, néhány vállalkozásnál várhatóan az utólagos vizsgálattal bizonyosodik be, hogy nem választhatta volna az evát.

A minisztériumban elégedettek

Az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők egyébként a tervezettnél nagyobb összeggel gazdagították az államkasszát. Máté Dániel, a pénzügyminisztérium szóvivője korábban arról tájékoztatta az Indexet, hogy az új adónem a minisztériumi várakozásoknál jobban teljesít. Az egész éves előirányzat fele befolyt az első fizetési időszakban, és ebben az évben még kétszer lesz evafizetés.

Áprilisi közepéig összesen 8,4 milliárd forintot fizetett be 49 ezer, az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozó. Ez az összeg az idei az első negyedévi árbevételük 15 százaléka volt. Az evaelőleget fizetők közül közel 21 ezer volt a társas vállalkozás, és mintegy 28 ezer az egyéni vállalkozók száma.

Az evások egyhatoda nem termelt bevételt?

Az eva hatálya alá összesen 60 781 adóalany tartozik, írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy több mint tízezer, vagyis minden hatodik evás mulasztotta el az adóelőleg-fizetést vagy maradt (hivatalosan) bevétel nélkül az első három hónapban.

Az evásoknak a negyedévenként kötelező, az árbevétel 15 százalékára rúgó evaelőleg mellett idén és a következő két évben kell megfizetniük a házipénztárban maradt vagyon utáni adó első részletét. Ezt a vagyont 20 százalékos adó terheli, amit három egyenlő részletben, három év alatt kell megfizetni. Az ettől az évtől áttérteknél az első egyharmadot június 2-ig kellett megfizetni, a következő részletekre 2004. és 2005. február 15-e lesz a határidő.