Hatvan százalék
Újabb csúcsot ért el tegnap napközben az OTP árfolyama. A kereskedés elején - rövid ideig - 4580 forinton is jegyezték a papírt, de a 4500 forintos záróárral számolva is csaknem kétmilliárd euróval ér többet, mintegy öt milliárd eurót a bank egésze, mint az év elején. Az OTP jószerével az egyetlen olyan tőzsdei társaság, amelynek ma is ugyanakkora volumenű (névértéken 28 milliárd forintnyi) részvénye forog a parketten, mint a bevezetésekor.
Csak éppen 1995 augusztusában az 1200 forintos kibocsátási árfolyamon - amelyből ráadásul a magánjegyzők tíz százalék kedvezményt is kaptak - a bank kapitalizációja 33,6 milliárd forint volt, ma pedig már 1260 milliárd.
Az idei, 63 százalékos növekedés ellenére szinte nincs olyan elemző, aki a túlértékeltséget emlegetné az OTP kapcsán. A 2004-re várható - a bank szerint 120, elemzők szerint adózás után inkább 125 milliárdos - eredménnyel számolva éppen tíz a pénzintézet P/E mutatója, ami ugyan már nem marad el drámaian az európai bankszektor tőzsdei átlagától, ám a növekedési kilátásokat is figyelembe véve semmiképpen sem magas.
Terjeszkedés
Az OTP Bank akvizíciós "sztori-sorozata" ráadásul folytatódik, a legújabb határidő, amire az elemzők figyelnek, november eleje. Akkor hirdetik ki Belgrádban a Jubanka 88 százalékára kiírt pályázat eredményét.
A 217 millió eurós mérlegfőösszeggel és az idén májusban 116 millió eurós saját tőkével rendelkező, 88 fiókot működtető jugoszláv középbankra (a helyi erősorrend ötödik helyezettjére) az OTP mellett a francia Société Générale és a görög Alfa Bank is pályázik. A szeptember közepén kezdődő átvilágítás után október végéig kell beadniuk a kötelező érvényű ajánlatot.
Bár az OTP mérlegfőösszegének alig 1,4 százalékával rendelkező Jubanka megszerzése nem érinti igazán az OTP megítélését, de az elemzők zöme kiemeli: az OTP-vezetés stratégiája, hogy az évtized közepére az OTP-csoport csaknem egyharmadát már a határon kívüli érdekeltségek adják, rokonszenves az inkább régióban, mint országban gondolkodó külföldi intézmények szemében. A szimpátia pedig ebben az esetben közvetlenül pénzt ér.