A légitársaság egy útra szóló jegye - áfa és reptéri illeték nélkül - már 25 euróért megvásárolható, s mostani jelzésük szerint a Londonba, illetve Párizsba szóló legolcsóbb jegyért 5990 forintot kell majd fizetni.
Féléve jöttek a fapadosok
Ferihegyen április 12-én landolt először diszkont-légitársaság gépe. Snowflake néven a skandináv SAS ekkor indította Budapest és Stockholm közötti járatát, megtörve ezzel a menetrend szerinti, illetve charterutak uralmát. A legolcsóbb Budapest-Stockholm jegy ára - szezontól függetlenül - egy útra, illeték nélkül 14 100 forint.
A következő lépést a német Germanwings tette meg, amikor járatot indított Budapest és Köln között. A német társaság két hónappal később - a nagy keresletnek köszönhetően - megemelte járatainak számát, s július 11-e és szeptember 14-e között hétfőn, pénteken, szombaton és vasárnap napi két járat közlekedett e desztinációban. A Germanwings repülőjegyeinek nagy részét a két legolcsóbb kategóriában, egy útra 19, illetve 29 eurós áron - beleértve minden adót és illetéket - kínálja utasainak.
Bővülő kínálat
A Germanwings néhány nappal ezelőtt bővítette magyarországi kínálatát, szeptember 15-től már Stuttgartból is indít járatokat Budapestre. A SAS és a Germanwing gépei egyébként átlagosan 80 százalékos kihasználtsággal közlekednek.
A fapados járatok közös jellemzője, hogy a hagyományos társaságokhoz képest lényegesen olcsóbban árulják jegyeiket, amit elsősorban azért tehetnek meg, mert az árban nem szerepel fedélzeti kiszolgálás, a jegyeket interneten lehet megrendelni - vagyis az ügynökségeknek nem kell jutalékot fizetni -, s nincs helyfoglalás sem. Emellett a gépek a hagyományos légitársaságok gépeinél sokkal rövidebb ideig tartózkodnak a földön, vagyis hatékonyabb a kihasználtságuk. Egy adott járatra viszont különböző árakért kínálják a jegyeket: kezdetben olcsón, majd a repülés közeledtével egyre drágábban, az indulás előtt viszont ismét igen kedvező összegért lehet utazni.
A fapadosok megjelenésére a Malév is reagált, legutóbb például a napokban zárult akciójával élénkítette a repülési kedvet. Az olcsó jegyek - akár fapadosaké, akár nem - a jelek szerint általában új piacot generálnak: olyanokat ültetnek repülőre, akik korábban erre nem vállalkoztak, más közlekedési eszközt vettek igénybe. Az olcsó járatok a nyugat-európai légi forgalom 7 százalékát teszik ki, ám ez a várakozások szerint három év alatt duplájára nő.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)