További Magyar cikkek
A gazdasági növekedés mérsékelt volt az első félévben, de az időközben szigorodó hitelfeltételek miatt a növekedés további visszafogására lehetett számítani – ezzel indokolta az amerikai monetáris politikát irányító Federal Reserve azt, hogy magyar idő szerint kedd esti ülésén fél százalékponttal 4,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatlábat. Utoljára 2003-ban volt vágás az USA-ban.
A Fed szerint a maginfláció csak szerény emelkedést mutat az idén, és bár látnak még valamennyi inflációs kockázatot, ez nem akadályozta a döntést.
A döntés nyomán a dollár azonnal meredek zuhanásba kezdett. Míg másfél évvel ezelőtt még az euróval szembeni 1,3-as határ átlépése is veszélyesnek tűnt, az amerikai deviza most újra az 1,4-es szint közelébe gyengült: a szeptember 13-án, öt nappal ezelőtt felállított 1,3927-es negatív rekordot jelentő árfolyam után ma már 1,3961-en is kereskedtek vele.
Miért jó a forintnak?
A világ pénzügyi befektetői az amerikai államkötvényeket tekintik az egyik legmegbízhatóbb, legkockázatmentesebb, ám ennek megfelelően nem is túl nagy hozamot biztosító befektetésnek. A magyar államkötvények jóval kockázatosabb kategóriába tartoznak, egyebek között ezt fizetjük meg a magasabb, jelenleg 7,75 százalékos kamattal. A hozamkülönbség emelkedése fokozza a kockázatvállalási hajlandóságot, így a magyar eszközök és a forint iránti keresletet is, ami a forint árfolyamának erősödéséhez vezet. Az amerikai döntés nyomán várhatóan stabilabbá váló forint tágabb mozgásteret biztosíthat az MNB számára is a kamatcsökkentés folytatásához.
A dollár napok óta tartó mélyrepülését éppen a várt kamatcsökkentés váltotta ki, az elemzők, akik a másodlagos jelzáloghitelek piacáról indult piaci turbulencia előtt még az év végére vártak kamatcsökkentést az USA-ban, az elmúlt hetekben egyre biztosabbra vették a szeptemberi vágást, de minden konszenzus negyed százalékpontról szólt. A várt mérték kétszerese a dollárt a mélybe, a tőzsdéket azonnal magasba repítette: a Dow Jones közel 200 pontot emelkedett a bejelentés nyomán, alig fél óra alatt 13 662 pontig kúszott fel a mutató, az S&P 500 és a Nasdaq is két százalék felett emelkedett.
A döntés nyomán szerdán, az európai piacok nyitása után a kontinens tőzsdeindexei is tovább kúszhatnak felfelé, bár a többség már kedden is emelkedett a biztosra vett amerikai kamatcsökkentés miatt.
A döntés irányát illetően azért voltak szinte teljesen biztosak előzetesen piacok, mert kitűnt: a másodlagos jelzáloghitelek felől indult zavar nem áll meg a kisebb kockázati befektetési alapoknál, hanem átgyűrűzik a pénzügyi rendszer egészén. Ha az amerikai GDP-ben tekintélyes részt képviselő, ám jelentős mértékben hitelből finanszírozott fogyasztás csökken a pénzügyi bizalmatlanság miatt nehezebben elérhetővé és drágábbá váló hitelek révén, az veszélyezteti növekedést.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor autójában csak gázpedál van, ám Matolcsy Györgyék megtalálták a féket
A GDP-adatokon látszódhat, ám a valóságban külföldön köthet ki a profit.
január 5., 16:05
- Gazdaság
Megint drágul a gázolaj, viszont a benzinesek örülhetnek
Érdemes hamar autóba ülni az árváltozások miatt.
52 perce
- Gazdaság
Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye: a GVH tiszta vizet öntött a pohárba
Magánéleti szempontok, feljelentések, helyszíni kutatások és rajtaütések nyomában.
január 6., 06:00
- Mindeközben
Lessen be ebbe az egymilliárd forintot érő mesés otthonba, ami most mindössze 10 fontért várja új tulajdonosát
3 órája
- Címlapon
Új fejlemény az audis ámokfutó ügyében: nem az embercsempész Tiganciuc Calin vezette az autót
A rendőrség visszavonta az elfogatóparancsot, és a testvére ellen adtak ki körözést.
1 órája
- Gazdaság
A sikerhez radikálisan újító innovációkra van szükség
Kérdés, hány sikertörténetet tudunk még felmutatni.
január 4., 19:35
- Gazdaság
Így lehetne egész Magyarország egyetlen metropolisz
A jövő városai hatalmas versenyt futnak a tehetségekért és élhetőségért.
január 5., 20:20
- Gazdaság
Másképp nyugdíjasok a baby boomerek: nyugodt évek helyett isznak, drogoznak, buliznak, szexelnek
A nyugdíjasokról eddig alkotott kép hátrahagyásának következményei is vannak.
január 4., 13:38
- Gazdaság
Aggasztó a helyzet az egészségügyben: 940 betöltetlen háziorvosi praxis van
Budapesten 191 rendelőben nincs orvos.
január 5., 11:42
- Gazdaság
Felfoghatatlan összeget pumpál a Microsoft a mesterséges intelligenciába
Csúcsra jár az AI-verseny, aminek élére tör az amerikai IT-óriás.
január 4., 13:20
- Gazdaság
Árgus és aggódó szemek vetődnek Kína történelmi jelentőségű beruházására
A 137 milliárd dolláros projekt több millió lakost érint.
január 4., 20:19
- Gazdaság
Folyamatosak a problémák az Ügyfélkapu+-szal és a DÁP-pal
Pedig a megoldás egyszerű lenne.
január 4., 13:04
- Gazdaság
Nyugtalanító adatok érkeztek Magyarország egyik legfontosabb mutatójáról
Nagy hatással lehet a forintra is.
január 3., 08:31
- Címlapon
Fontos feladatra hívta fel a figyelmet a NAV, amivel már februárban több pénz maradhat a munkavállalóknál
Több kedvezmény összege is növekszik 2025-ben.
1 órája
- Címlapon
Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
Hétvégén az Accrington Stanley elleni kupameccs vár a Mersey-partiakra.
1 órája
- Mindeközben
Egy vizslán nevet a TikTok népe, amelyik elég extrém módját választotta a házőrzésnek
6 órája
- Címlapon
Nem jelentkezett a 300 millió forintos lottónyereményéért egy magyar játékos
Kevesebb mint 4 napja maradt.
43 perce
- Címlapon
Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, ami alapjaiban változtathatja meg a háborús helyzetet
6 órája
- Mindeközben
Összeházasodott a Rocksuli két egykori gyereksztárja, megható fotókon az esküvőjük
tegnap, 21:30
- Mindeközben
Király Linda a párjáról: Lánykérés még nem volt, de látom rajta, hogy nagyon komolyan gondolja a kettőnk jövőjét
tegnap, 20:30
- Gazdaság
Fontos információk láttak napvilágot a költségvetés tényleges helyzetéről
Csak a kamatkiadások 287 milliárd forinttal nőttek.
január 3., 08:44
- Gazdaság
A mobiljátékok uralták tavaly a játékpiacot, a PC és a konzol a nyomába sem ért
A bevételek felét a mobilos szegmens adta ki 2024-ben.
január 6., 07:33
- Gazdaság
Economx: Pánikszerűen menekítik a pénzt a németek
Rengeteg német váltotta át készpénzre az eddig aranytartalékban parkoltatott befektetését.
január 4., 09:19
- Gazdaság
Megérkeztek a legfrissebb adatok, mutatjuk, mekkora a munkanélküliség Magyarországon
Itt a fordulat a munkaerőpiacon?
január 3., 08:32
- Gazdaság
Nagy Márton: 2025-ben 8 százalékkal növekednek majd a bérek
A nemzetgazdasági miniszter az új csúcsminisztériumról is beszélt.
január 3., 12:24
- Gazdaság
Mélyrepülésben a forint, ismét 415 felett jár az euró
Egyetlen óra leforgása alatt csaknem két forinttal drágult az euró.
január 3., 11:45
- Gazdaság
Ismét tőkét injekcióztak a kormány bankjába, hogy legyen forrás az újabb észak-macedón hitelre
Nagyvonalú mentőhitel.
január 3., 09:13
- Címlapon
Eszelős klubrekordból veheti ki a részét Kerkez Milos, párját ritkító, amit hozzátesz
Hogyan lett a Manchester City közvetlen üldözője az angol bajnokság egyik legkisebb költségvetésű csapata?
2 órája
- Gazdaság
Elektromos átállás: minden jel arra utal, hogy nem eszik olyan forrón a kását
Bár rohamosan terjednek az elektromos autók, vannak gikszerek, és a belső égésűeket sem kell temetni.
január 4., 06:03
- Gazdaság
Kongatják a vészharangot, Trump miatt inflációs hullám indulhat el
Közben a dollár megerősödött, és kétéves csúcsra ugrott az euróval szemben.
január 4., 06:42
- Címlapon
Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
Megduplázódott a halálos áldozatok száma, hírességek hagyták el otthonukat, olimpiai érmek válhattak a lángok martalékává.
3 órája
- Mindeközben
Pokorny Lia az öregedésről: A fiatalságot köszönöm szépen, megéltem, nagyon jól érzem magam 53 évesen a bőrömben
tegnap, 18:32
- Gazdaság
Itt a január, csak kapkodjuk a fejünket, annyi változás jön a bankoknál
Jön a drágulási hullám.
január 3., 19:18
- Gazdaság
Még ma guruljon el a kútra, ha spórolna: szombattól tovább drágul az üzemanyag
A drágulás főként a forint dollárral szembeni gyengülésének köszönhető.
január 3., 10:46