Keddtől indul a Fészekrakó program

2005.01.31. 14:47
Hosszú egyeztetések, ígéretek és viták után kedden elindul a Fészekrakó program, vagyis kedvezményesen vehetnek fel hitelt a harminc évnél fiatalabb párok és a közalkalmazottak - állami garanciával. A kormány a fiatalok lakáshoz jutását szeretné elősegíteni ezzel a programmal.
A harminc évnél fiatalabb párok állami garanciával akár tíz százalék önrésszel is vehetnek lakást. Önrész lehet a szocpol is, melyet a kormány február elsejétől megemel. Így előfordulhat az is, hogy készpénz nélkül vásárol hitelt a fiatal pár.

Mennyiért vehetünk lakást?
Hely új lakás használt lakás
Budapesten, megyei jogú városokban 15 millióig 12 millióig
Vidéken 12 millióig 8 millióig

A törlesztő részletek magasabbak lesznek ebben az esetben, hiszen nagyobb hitelt kell felvenni, ha önrész nélkül vásárol valaki lakást. A bankok általában az ügyfél havi nettó keresetének 30-35 százalékánál nagyobb részletet biztonsági okokból nem engedélyeznek, ehhez a kölcsönhöz 250-300 ezer forintos havi nettó keresetre van szükség.

Milyen feltételekkel?

Lakásépítési kedvezmény
Vissza nem térítendő támogatás, melyet gyermeket nevelő családok, valamint gyermeket vállaló fiatal házasok kapnak meg. A támogatás alanyi jogon jár. A kedvezmény igénybe vételéhez a fiataloknak össze kell házasodni. Előzetesen is igénybe vehető, a gyermektelen párok két gyereket vállalhatnak, egy gyerekesek egyet.

A hitelt Budapesten és a megyeszékhelyeken új lakás esetén 15 millió forintig, használt lakás esetén 12 millió forintig lehet igénybe venni. Vidéken új lakásoknál 12 millió forint, használt lakásoknál pedig 8 millió forint a felső határ. Az állami garancia igénybe vételéhez a pár mindkét tagjának 30 év alattinak kell lennie (ezt a későbbiekben emelhetik 35 évre). A kölcsön feltétele, hogy a nyújtott kölcsön teljes összege nem haladja meg a hitelcél szerinti ingatlan vételárának kilencven százalékát.

A hitel igénybevételéhez kezességvállalási díjat kell befizetni, ez a garantált hitelrész két százaléka. A bankok az első évben elengedik ezt a díjat, tehát ennyivel is olcsóbb lesz a hitel az első évben - ezt a rendeletben is kikötik, tehát kezességvállalási díjat csak 2006. január elsejétől kell fizetni.

Félszocpol és szocpol

A lakásépítési kedvezmény (szocpol)
Gyerekek száma Eddig Február elsejétől
Egy gyerek 800 ezer 900 ezer
Két gyerek 2 millió 2,4 millió
Három gyerek 3,2 millió 3,8 millió
Négy gyerek 4 millió 4,6 millió
További gyerekek 200 ezer 200 ezer

A 35 év alatti fiatalok félszocpolt is igénybe vehetnek. Ez nem lesz szociális elemhez kötve, csak annyi lesz a feltétel, hogy első lakáshoz vegyék fel a támogatást, és első alkalommal veszik igénybe a szocpolt. A félszocpolra azok jogosultak, akik nem rendelkeznek lakással, és vidéken 8, a fővárosban vagy megyei jogú városokban 12 millió forintosnál nem drágább lakást akarnak vásárolni. Újdonságnak számít, hogy három gyerekes családoknál (illetve harminc év alatti házaspár esetében kétgyermekes családoknál is) használt lakás vásárlásánál is igényelhető a félszocpol.

A program része, hogy ezentúl a közalkalmazottak is igénybe vehetik az eddig csak köztisztviselőknek járó kedvezményeket. Február elsejétől valamennyi közalkalmazott a hitelfedezeti érték 100 százalékáig vehet fel kedvezményes hitelt, ha legalább három éve közalkalmazottak. A közalkalmazottak így szinte önrész nélkül is felvehetnek hitelt, a bankok felé pedig az állam vállal garanciát. Ez hatszázezer közalkalmazottat érint. A közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor is megmarad az állami garancia, de akkor már meg kell fizetni a garanciadíjat.

Lakbértámogatás

Február elsejétől új lakbértámogatási rendszer is életbe lép. A kormány a nehéz szociális helyzetben lévő, bérlakásban élőknek nyújt segítséget. A támogatás mértéke maximum havi 14 ezer forint, ezt fele részben az állam, fele részben az önkormányzat állja. A támogatást csak a nem állami vagy önkormányzati lakásban élők kérhetik. A lakbértámogatást a helyi önkormányzattól kell kérni, az önkormányzat pedig az állami részt pályázat útján kapja meg.

A bérbeadást segíti még, hogy adómentes az önkormányzatnak bérbe adott lakás szociális bérlakás céllal.