Halogatja a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. megvásárlását a Hochtief – írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a német építőipari óriás – amelynek 1997 óta külön reptér-üzemeltetéssel és -fejlesztéssel foglalkozó cége is működik – láthatóan minden előkészületet megtett, mégsem sikerült az ügyletet nyélbe ütni az év végéig.
A lap úgy tudja, hogy az adásvétel finanszírozására már összeállt egy magyar–belga bankkonzorcium, ehhez csatlakozott az EBRD, míg az Európai Bizottság versenyfelügyeleti szervként már december közepén jóváhagyta a tervezett ügyletet. Ennek értelmében a BA-t a Hochtief, a német állam tulajdonában lévő Kreditanstalt für Wiederaufbau és a kanadai Caisse de Dépot at Placement du Québec konzorciuma vásárolná meg.
A Magyar Hírlap szerint a szerződést annak ellenére sem kötötték meg, hogy december 29-e volt a határidő, de szerződés nincs, ehelyett a múlt héten újra Budapesten vizsgálódtak a német cég emberei. A lap úgy tudja, a mostani látogatásuk annak felmérését célozta, hogy a Malév magánosításának milyen következményei lennének a Ferihegyi repülőtér forgalmára. Az óvatosság indokolt, hiszen a nemzeti légitársaság a BA forgalmának negyven százalékát adja, vagyis a Malév privatizációs kilátásai alapvetően meghatározzák a reptér értékét és a jövőjét is.
A lap által megkérdezett szakértők egy része szerint a németek elbizonytalanodása a privatizáción befutónak tartott orosz érdekeltségű AirBridge-nek tulajdonítható, a konzorcium mögött álló Air Unionban ugyanis még most is többségi tulajdona van az orosz államnak. A Malév ferihegyi súlyának csökkenése vagy a cég esetleges bezárása súlyos helyzetbe hozná a BA új tulajdonosát.