További Magyar cikkek
Melyik szakaszt mennyiért
Ennek keretében egymás között előzetesen megállapodtak abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett. Az öt vállalkozásra a GVH által kiszabott bírság teljes összege 7,043 milliárd forint volt. Ezt a jogsértő vállalkozások befizették.
A GVH 2003. februárjában hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy az NA Rt. 2002. augusztusában (az M7 balatonszárszói, az M7-M70 Becsehely-Letenye, és az M3 görbeházai szakaszra) kiírt nyílt pályázaton az említett vállalatok összejátszottak-e. Az eljárást később kiterjesztette a 2002. júliusban kiírt, majd eredménytelennek nyilvánított pályázatra is. A GVH a rendelkezésére álló iratok, nyilatkozatok és egyéb bizonyítékok alapján megállapította, hogy a cégek előzetesen felosztották egymás között, hogy melyik pályázó melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg, illetve, hogy a fővállalkozó melyik vállalkozást fogja alvállalkozóként bevonni az összesen 59,91 kilométeres, bruttó 160 milliárd forintos építkezés során.
Kifizették a bírságot
Az ilyen típusú kartell az európai uniós gyakorlat szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a források hatékony elosztását és árfelhajtó hatású.
Az összejátszás piactorzító hatása jelentős, mert abban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalkozás részt vett. A nem versenykörülmények között kialakult árak több évre kiterjedően befolyásolhatták a magyarországi autópálya építéseket. A GVH tekintettel volt arra is, hogy a jogsértés közpénzek felhasználását érintette, így annak hatása fokozottan sértette a társadalmi érdekeket. A GVH határozata ellen a megbírságolt vállalkozások - a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. - a Fővárosi Bírósághoz fordultak.
A janauár 23-án tartott tárgyaláson hozott ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította az öt útépítő vállalkozás keresetét. Az ítélet nem jogerős. Az érintett cégek a bírság befizetésének felfüggesztésére is kérelmet nyújtottak be a bírósághoz, melyet a Fővárosi Bíróság 2005. december 8-án elutasított. A kivetett bírságot (Betonút Rt. - 2 212 000 000 Ft, DEBMÚT Rt. - 496 000 000 Ft, EGÚT Rt. - 496 000 000 Ft, Hídépítő Rt. - 1 371 000 000 Ft, Strabag Rt. - 2 468 000 000 Ft) a cégek 2005. decemberében, illetve 2006. januárjában befizették.