Vilhelmina
12 °C
28 °C

Hajba kaptak az alvállalkozók a fővállalkozóval

2008.09.11. 15:27
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében kiszerelték az egyik a XIII. kerületi épület 8-10 ajtaját, így tiltakozva az ellen, hogy a beruházó és a fővállalkozó hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.

A tíz alvállalkozó és 70-80 munkása reggel nyolc órakor jelent meg egy Béke utcai épület előtt, és kiszerelte a nyílászárók egy részét. Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a demonstráción elmondta: az akcióra azért került sor, mert a beruházó és a fővállalkozó több hónapja nem fizeti ki az egyik alvállalkozót, aki 181 ajtót vásárolt és épített be a saját pénzén. Amíg nem fizetik ki az ajtókat és a munkát, addig az alvállalkozó tulajdona, ezért elviheti - hangsúlyozta.

Miután jelképesen kiszereltek 8-10 ajtót, a demonstráció résztvevői a fővállalkozóhoz mentek, ahol átadták azt a dokumentumot, amelyben közlik a céggel: a ki nem fizetett nyílászárók egy részét figyelemfelhívás végett kiszerelték, és követelik a cégtől: azonnal találjon megoldást a kialakult helyzetre.

Fürst Sándor, a fővállalkozó Archivent Kft. ügyvezetője az irat átvétele után elmondta, hogy azért nem fizetik ki az alvállalkozót, mert hibás munkát végzett, követeléseit vitatják. Az érdekvédelmi szövetség elnöke épületes hazugságnak nevezte ezt, mondván: az alvállalkozótól ugyan rosszabb minőségű munkaként vette át, de első osztályúként értékesítette tovább a beruházónak, a beruházó pedig a lakóknak.