Nem tudjuk, merre mennek az utasaink

Ha a sztrájkot nem is tudja leverni, mekkora hatalom a MÁV vezérigazgatójának lenni? Miről dönthet egyáltalán? Kisebb a hatásköre, mint egy magántulajdonú cégben?

Nem, semmivel. Ugyanazok a motívumok érvényesülnek, mint az előző munkahelyemen, a Siemensnél: ott megdicsértek, ha sikerült eladnunk valamit, itt megdicsérnek, ha sikerül megspórolnom ötmilliárd forintot. De ha sikerül 15 vonattal többet kitakaríttatni, az is egy siker.

Akkor nézzünk egy konkrét példát: itt volt ez a január 2-i ügy, amikor a miniszter is mondta, hogy konkrét felelősök kellenek, és meg is szűnt mindkét cégnél egy-egy ember munkaviszonya. De közben egy belső újságban azt olvasom, hogy a MÁV egy fontos részlegének vezetője azt mondja, hogy minden döntés szakmailag korrekt volt, holott a vizsgálat kimondta, hogy nem. Szerintem egy magáncégnél ilyen nincs.

Attól függ, mekkora az a magáncég. Egy Siemensnél még simán belefér, de mondjuk egy három-négyszemélyes kft.-nél biztosan azt mondanák annak, akinek más a véleménye, hogy akkor keressen magának máshol munkát.
De nézzük a MÁV-ot! Az utóbbi években gyakorlattá vált, hogy a felső menedzsmentbe nem vasutas szakemberek kerültek, a középvezetői rétegben voltak a vasutasok. És míg a felső vezetők között elég gyakori volt a mozgás, köztük nem. A személycserék idején ez a réteg mindig megállt, és várt, és a topmenedzsment el sem jutott odáig, hogy végigvegye akaratát, és az egyes posztokon olyan emberek üljenek, akik odavalók.

De maga azért félig vasutas, legalábbis vonatokat árult. Vagy nem tekintik annak?

Nem, nem hiszem. Pedig a dédapám is vasutas volt.

De vissza a hóhelyzetre: hogyan állapították meg, hogy ki az egyszemélyi felelős?

A vizsgálat során elő lehetett venni az utasításokat, és pontról pontra végig lehetett menni rajta, hogy betartotta vagy nem tartotta be. És így fel lehetett göngyölíteni azt, hogy vasutas szakemberek követték el a hibát. Lehet, hogy azért, mert rutinból dolgoztak, és kívülről tudnak bizonyos utasításokat, és úgy gondolták, hogy majd kidumálják a dolgot. Csak akkor megint az lett volna, hogy a felelősséget elmossuk. Ekkor mondtam én azt, hogy ennek itt most véget kell vetni, éreznie kell minden vasutasnak a felelősséget, és tudnia kell, hogy ki hibázott. A központi forgalomirányító fölött akkor nagyobb ember nem volt, tehát ezt az embert kell felelősségre vonni. Volt 93 hómunkás, és készenlétben még kétszáz hómunkás, de eszükbe sem jutott, hogy azokat az embereket kirendeljék. Én otthon, elsején este kilenckor havat lapátoltam, mert láttam, hogy szükség van rá.
De az utasításba foglaltakat sem tartották be. A hó egyes haváriautasítás azt mondja, hogy a személyforgalmat semmilyen módon nem szabad korlátozni. Ennek ellenére egy hétköznapi menetrend helyett bevezettek egy szűkített menetrendet; ehhez sem volt joguk, túllépték a hatáskörüket.

És ha nem lett volna formális szabályszegés, de ugyanilyen irracionális a dolog, akkor nem kapnak ki?

Akkor azért más a helyzet, ha pontosan a szabályok szerint járnak el. Akkor annyi az emberi felelősség, hogy el kell dönteni, milyen fokozatú a helyzet.

Ezt egy ember dönti el?

Ezt nagyon sokan döntik el, a csomóponti főnökök egyeztetnek erről.

De egy embert küldtek el a MÁV Zrt-től.

Egyet, mert a végén neki kellett viselnie a felelősséget. Ő mondhatta volna még mindig, hogy bocsánat, rossz az értékítéletetek, de nem mondta, hanem elfogadta.

De az ön által említett "vasutasok" utólag mégis csak azt gondolják, hogy nekik volt igazuk.

Az említett belső cikknek az volt inkább az üzenete, hogy megnyugtassa a vasutasokat, hogy dolgozzanak, nyugalom, minden rendben van, kiállnak értük.

Ez jó?

Nem, ez se jó, mert hibát követtek el. És a probléma igazán ott kezdődik, ha megpróbáljuk ezeket a hibákat felső szinten besöpörni a szőnyeg alá. Én ezt nem is szeretem a MÁV-ban. Itt az elmúlt 160 évben kialakult parancsuralmi rendszer miatt a vezérigazgatónak nem lehet ellentmondani. Én viszont azt gondolom, hogy a MÁV most már több mint félkatonai szervezet, és vállalatirányítási kultúrát kellene váltani, a felelősséget minden szinten mindig fel kell vállalni. Másfelől viszont, ha egyszer már hoztunk egy döntést, és ott volt mindenki, utána ezt a döntést már ne lehessen cseszegetni. Mert ha igen, abban a pillanatban nemcsak a vezetőt járatja le valaki, hanem saját magát is.