A GfK csoport idén ötödik alkalommal térképezte fel Magyarország megyéinek és településeinek vásárlóerejét. Az idei tanulmány újdonsága, hogy már a négy számjegyű postai irányítószám szerinti bontásban is elérhetők az adatok.
Az egy főre jutó vásárlóerő szempontjából Hévíz a vidék abszolút győztese (vásárlóerő-index: 146,9), amelynek előkelő pozícióját feltehetően a Balaton közelsége és termálvizei, illetve az erre épülő turisztikai vállalkozások együtt biztosítják. Két évvel ezelőtt Hévíz még második volt a vidéki települések rangsorában, bár indexe némileg nagyobb, 148,8 volt. Hévíz vásárlóereje az utóbbi néhány évben emelkedett számottevően, ugyanis 2002-ben még a 26. helyen állt a több mint 3000 települést magában foglaló listán. (Az indexnél az országos átlag jelenti a 100 százalékot.)
A hévízi tó
Óriási különbségek
2006 legmagasabb vásárlóerő indexű vidéki települései között második helyen Telki áll, 141,7-es indexszel. Ez a település két évvel ezelőtt negyedik volt a rangsorban, 2002-ben viszont 155,2-es értékkel a dobogó legfelső fokán állt. Telkit 2006-ban Balatonföldvár (138,2) és Tihany (134,9) követik az élbolyban.
A tanulmány megállapításai szerint Magyarországon a 2004-es időszakhoz képest jelentős változás nem történt. Az öt legkisebb egy főre jutó vásárlóerővel rendelkező település (sorban Kiscsécs, Csenyéte, Rakaca, Gilvánfa, Szakácsi) többsége esetében némi javulás érzékelhető, de az ő vásárlóerejük még így is csupán az országos átlag nem egészen harmadát teszi ki. E települések kivétel nélkül a dél-dunántúli Baranyában, illetve az ország legnagyobb gazdasági nehézségeivel küzdő megyéinek egyikében, Borsod-Abaúj-Zemplénben találhatók. Ez utóbbi egyébként a megyék rangsorában is a sereghajtók között áll, hiszen a 19-ből a 18. helyen szerepel, 82,9-es indexszel
Budapest az élen
Budapest egyébként vezet (index: 135,4), a megyék mindegyikét megelőzve. A főváros 2000 óta tíz ponttal növelte vásárlóerejét. Budapestet továbbra is a nyugati határvidéken elterülő Győr-Moson-Sopron (index: 108,7) követi, az utolsó helyen pedig a gazdaságilag depressziós Szabolcs-Szatmár-Bereg (index: 80,3) áll.
A 2000 óta eltelt hat évben a megyék közötti különbség kissé nőtt: Győr-Moson-Sopron tovább növelte előnyét a többiekkel szemben. Békésben csökkent leginkább ebben az időszakban az egy főre jutó vásárlóerő. Csökkenést tapasztaltak még Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy és Tolna esetében. A többi megye vásárlóereje a legfrissebb felmérés szerint nem változott számottevően.