Attól függ, mikor kötötte
A banknál még folynak a számítások arra vonatkozóan, hogy az ügyfelek számára az árfolyamsáv eltolását követő euródrágulás mekkora költségnövekedést okoz. A törlesztőrészlet változása attól is függ, hogy ki mikor kötötte meg hitelszerződését, azaz például a tavaly decemberben, 235-236-os euróárfolyamon szerződő fél rosszabul járhat, mint az, aki például csak az elmúlt napokban vett fel euróalapú kölcsönt.
Forinthitel kellene
Kolossváry szerint egyébként az lenne a normális állapot, ha a magyar ügyfelek a nagyértékű fogyasztási eszköz beszerzésére forintban vennék fel a hitelt, nem pedig devizában. A helyzet már javulóban van, a Merkantil Banknál tavaly a hitelek 70 százaléka volt deviza-, s csak 30 százalék forintaalapú, az idei év első hónapjában 60-40 százalékra módosult az arány. A bank vezérigazgatója úgy véli, hogy mostani fejlemények további kedvező változást hozhatnak, hiszen az eddigi forinterősödés után ez volt az első komoly figyelmeztetés, ami a devizaalapú hitelek magasabb kockázatát teszi kézzelfoghatóvá. (Megfigyelők szerint a Magyarországon devizaalapú hitelt felvevők valószínűleg nemigen törődtek az árfolyamkockázat lehetőségével, vagy ha igen, az ígéretes kamatszint feledtette azt.)