Egyedi kormánydöntéssel, továbbá állásteremtési és képzési támogatások formájában több mint 15 milliárd forintos állami támogatást kaphat a koreai Hankook cég az idén júniusban megnyitott dunaújvárosi abroncsgyárára. Miután a bíróság erre kötelezte, a gazdasági minisztérium nemrégiben nyilvánosságra hozta a Hankookkal kötött támogatási szerződést.
Az ennek kapcsán múlt hétfőn tartott sajtóbeszélgetésen Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára az Index kérdésére azt mondta: noha a Hankookot már többször is megbírságolta a munkaügyi felügyelőség, egyebek mellett a bérfizetéssel kapcsolatos kifogások és szabálytalan hétvégi munka miatt, a támogatást megkaphatják, egy részét már le is hívták.
A Magyar Nemzet azonban megtudta: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt elutasította a dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatásának kifizetését. A lap értesüléseit megerősítette Schranz Edit, a tárca szóvivője is.
A támogatás elutasításáról tárcavezetői hatáskörben mintegy két héttel ezelőtt határozott Lamperth Mónika munkaügyi miniszter. A multicéget már többször figyelmeztették: szeptemberben az OMMF a munkaügyi szabálytalanságok miatt nyolcmillió forint bírságot rótt ki a vállalatra, amely ezenkívül 17 millió forint befizetésére is kötelezte a céget 32 koreai dolgozó engedély nélküli foglalkoztatása miatt, írja a lap.
Írásunk megjelenése után a gazdasági tárca közleményt adott ki, amely szerint Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára soha nem mondta, hogy a Hankook a munkaügyi bírságok ellenére megkapja a munkaügyi támogatásokat. Az államtitkár a szöveg szerint arról nyilatkozott, hogy a cég egyedi kormánydöntés alapján beruházáshoz nyújtott fejlesztési támogatást kapott. Az államtitkár munkaügyi támogatásokról nem beszélt, és nem is beszélhetett, mivel azok nem tartoznak a tárca illetékességébe, azokat a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött külön megállapodás rögzíti.
Munkatársunk kérdése ugyanakkor a múlt heti sajtóbeszélgetésen a támogatások egészére vonatkozott. Ennek alapján született november 19-ei cikkünk megjelenését követően a minisztérium nem tiltakozott és nem kért pontosítást.