Erős marad a forint?
Nagyobb vágások
Emellett kedvezőek a makrokondíciók, több elemzés szerint is folytatódik a gazdasági növekedés tavaly ősszel elkezdődött export- és beruházásvezérelt gyorsulása, valamint az egyensúly némi javulása - igaz, eközben az infláció átmenetileg emelkedik. A múlt héten elterjedtek olyan vélekedések - elsősorban londoni elemzők között -, hogy a magyar deviza hamarosan teszteli a sávszélt: elemzéseikben felbukkant a lebegtetés lehetősége is, ám hazai szakértők szerint ennek nincs reális esélye.
A jegybank megvédi a forintot, mivel mindenképpen el akarja kerülni, hogy a tavaly januári helyzetbe kerüljön - ami eddig nem is történt meg. Szakértői vélekedések szerint az MNB további erősödés esetén - feltehetően 245 forintos euró környékén - nagyobb mértékben, legalább 100 bázispontot vágna a kamaton. Nagyjából ekkora csökkenés egyébként a múlt hétfői mérséklés után is bennmaradt a piacban. A forint árfolyamsávjának feladása nem reális lehetőség, ehhez mindenképpen komolyabb előkészületeket kellene végezni - vélekedtek elemzők az erről szóló találgatások kapcsán.
Nem elég
Nem lett pénzpiaci sztori a fiskális politika lazításáról nemrégiben tett pénzügyminiszteri bejelentésből, illetve az euró 2008-as bevezetésének gyakorlatilag elismert elhalasztásából sem. A befektetők most elsősorban a 2004-es 4,6 százalékos deficitcél teljesítésre figyelnek, a középtávú fiskális politika megítélése ősszel, a 2005-ös költségvetés fő számainak ismeretében válik hangsúlyossá. Elemzők szerint a fiskális politika - egyebek mellett a 2006-os választási évvel magyarázott - lazítására való utalás nem csak a 2008-as, de az egy-két évvel későbbi eurózóna-tagságot is kérdőjelessé teheti a befektetők szemében, akik ismét az euró bevezetéséhez szükséges elkötelezettséget hiányolhatják a gazdaságpolitika irányítóiból.
A piac az elmúlt két kamatvágást nem tartotta elégségesnek, mindkét esetben nagyobbat várt, s még legalább 100 bázispontos csökkentést áraz - a jegybank monetáris tanácsa azonban csak jövő hétfőn ül össze. A piac szerint az MNB ilyen kis vágásokkal nem képes hűteni a kamatspekulációt, a forint megszorulhat az erős oldalon, ami erősíti a gyengülésre irányuló spekuláció felépülését. Előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik egy nagyobb vágás - esetleg intervencióval megtámogatva - ahhoz, hogy a monetáris politika ne függjön túlzottan az árfolyamtól.