További Magyar cikkek
Tamponról soha!
A Magyar Államvasutak év elején pályázatot írt ki a nyáron induló új Intercity-járatok elnevezésére. Nem ötletpályázatot: a jelentkezők 10 millió forintért jogot szerezhettek ahhoz, hogy egy júniusban induló új expresszjáratot elnevezzenek, nyilván magukról. A dolog nem előzmény nélkül való, korábban már közlekedett a Westel és a TVK Intercity.
Kiss Gábor, a MÁV szakigazgató-helyettese a tender meghirdetésekor elmondta, hogy dohánytermékről, alkoholról és higiéniai termékről - tampon, wc-papír - nem nevezhető el vonat, egyébként szabad a pálya, bár a vasúttársaság szívéhet közelebb állna az adott régióra jellemző elnevezés.
Kisfiam, mé' nem adtak neked valami normálisabb nevet?!
Az Index most megtudta: nem csak a pia-cigi-anyagcsere vonal szalonképtelen az államvasutaknál, a Máv ugyanis most eredménytelennek minősítette a pályázatot, hiába akadtak jelentkezők. Hogyan is történt ez?
Hét-nyolc-kilenc bátor jelentkező
Tíznél kevesebb cég fizette volna ki a tízmillió forintot - közölte kérdésünkre a MÁV egyik illetékes munkatársa. További rafinált keresztkérdéseink hatására kiderült, hogy a mindenre elszántak hatnál viszont többen voltak. Ők heten-nyolcan-kilencen saját nevüket adták volna egy-egy járatnak, ám végül mégsem tehették, pedig egyiket sem szivarról, sörről vagy higikendőről nevezték volna el.
Akkor mi volt a baj?
Az illetékes munkatárs szerint az, hogy a cégnevek "nem illettek a MÁV elképzeléseibe". Na de mi illett volna bele? Mint megtudtuk, már maga az "Intercity" is patinás márkanév, ezért az előtagnak szánt elnevezés esetében is előny (lett volna), ha az "patinás cégnév". Mint például? Egy példát tudtunk kicsikarni: Kempinski.
Ezután más oldalról közelítettük meg a kérdést. A pályázat ugye eredménytelenül zárult, ám az új járatok elindultak, vagyis valamilyen nevet adni kellett nekik házon belül. Ezek nyilván tükrözik a MÁV ízlését. A következők például: Baross Gábor, Bodrog, Hernád, Zselic, Gárdonyi, illetve AXA. Vagyis miniszterről, felszíni vízfolyásról, íróról és biztosítóról szívesen neveznek el járatot. (Az Axa valójában kakukktojás, mert a biztosító pályázaton kívül állapodott meg a Mávval.)
Morzsi Kutya Intercity
A szigorú MÁV nagyon vigyázott arra, nehogy valaki komolytalanságokat csempésszen a menetrendbe: az egyik bukott pályázó információnk szerint ugyanis egy reklámügynökség volt, amely azt tervezte, hogy tízmillióért elnyeri a névadás jogát, majd azt eladja egy szerelmes természetű mágnásnak, aki nem sajnál pár milliót arra, hogy imádottjának nevét lángbetűkkel beleírja a magyar vasúttörténetbe.
Elutasítottuk, nehogy Ibolya meg Marika néven járjon Intercity - idézte fel a nehéz pillanatokat a névtelenségbe burkolózó vasutas. "Szerencse, hogy csak eddig terjedt a fantáziája" - gondolta az Index rosszmájú riportere.
Bár a MÁV atomtitokként kezelte a pályázók kilétét, az Index annyit megtudott, hogy a "nem patinás nevűek" között volt egy női magazin és egy rádióállomás. Mivel nem ismerünk trágár, diszkriminatív vagy tamponra utaló nevű női lapot vagy rádiót, a jelek szerint nem feleltek meg a szigorú belső kritériumoknak. "Talán ha nevet változtatnának, mondjuk, 'Demjén Rózsi a Gerecse Lejtőin' - re" - alkotta meg az Index Etimológiai Osztályának egyik szakértője azt az elnevezést, amely garantáltan átcsúszna a szigorú vasúti szűrőn.