Kristóf, Jakab
18 °C
34 °C

Bezártak az Interfruct-áruházak

2008.07.24. 07:41
A júniusban bezárt nyolc áruház után a héten az összes Interfruct-boltra lakat került. A cég szerint csak leltároznak, de a Reál megerősítette: két üzletet hamarosan átvesznek, és saját néven nyitnak meg újra. A többi 23 sorsáról a Lidllel tárgyalnak.

Júniusban még csak nyolc áruházat zárt be az Interfruct, a héten viszont már egyetlen egységük sem nyitott ki - tudta meg a Napi. A hosszabb ideje súlyos problémákkal küzdő - élelmiszert és vegyi árut forgalmazó - cash and carry lánc értesüléseink szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Lidllel.

A német cég állítólag 10-15 egységet is átvenne a korábban még 23 tagból álló hálózatból. Emellett már megállapodás született két budapesti egység átvételéről. A hat-, illetve háromezer négyzetméteres alapterületű óbudai és újpesti Interfruct értesüléseink szerint hamarosan újra kinyit, de már Reál cash and carry néven. Ez utóbbi áruház a közelmúltban készült el és a jövő hét végén nyithat. Úgy tudjuk, hogy a két újra nyíló egységben alig több mint ötven dolgozó maradt.

Eközben az Interfruct cáfolja az áruházak bezárását. A múlt héten pénteken átfogó leltár kezdődött, amelynek célja az árukészletek felmérése - közölte a Napi kérdéseire adott írásos válaszában Csöppüs Gábor marketingvezető. Ez azért szükséges, hogy a következő hetekben megkezdhessék a lánc készleteinek feltöltését és a boltok fokozatos megnyitását.

Az Interfruct eddig kizárólag a Tündérfürt úti áruházát zárta be - írta a marketingvezető, aki szerint az Interfruct Kft. vezetése nem tárgyalt sem a Lidl-, sem a Reál-hálózattal az áruházak átvételéről. Ennek teljesen ellentmond, hogy a Reál megerősítette a lap értesüléseit.

Az Interfructnak tulajdonképpen már egyetlen áruháza sincs. A cég ingatlanjait ugyanis egy évvel ezelőtt 82,5 millió euróért - akkori árfolyamon 21 milliárd forintért - eladta a tulajdonos SCD-csoport a Dawnay Day Carpathian Plc. brit alapkezelőnek, majd 15 évre visszabérelte azokat.

Ezt követően az Interfructot idén májusban értékesítette az SCD, a vevő a ciprusi Calslane Holdings volt, amely az áruházlánc stratégiai átalakítását ígérte. A főleg éttermek, vendéglők, szállodák - és korábban a Mol kúthálózatának - kiszolgálására berendezkedett áruházlánc piaci részesedése az utóbbi években csökkent, forgalma 2005-ben még 60 milliárd forint felett volt, tavaly pedig 47 milliárdra olvadt.