A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy vasárnap reggeli rádióműsorban elmondta: a jelenlegi mintegy 40 milliárd euró feletti államadóság a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva körülbelül azon a szinten van, mint ahol az 1995-ös gazdasági válság idején volt. "Azt gondolom, hogy a hitelezők nem viselnének el ilyen magas adósságszintet, ha nem uniós tagok lennénk" - jelentette ki.
Korrigálni kell a gazdaságpolitikát
Véleménye szerint ez sokáig már nem folytatható, korrigálni kell a jelenlegi pályát, és más gazdaságpolitikát kell megvalósítani. A jegybankelnök a Vasárnapi Újság című rádióműsorban a megoldások kapcsán arról beszélt, hogy elsősorban az államapparátus karcsúsítása lenne szükségszerű."Túl sokan dolgoznak az államapparátusban, hiszen 800 ezer embert tart el az állam" - mondta. Járai Zsigmond közgazdászok véleményére hivatkozva úgy fogalmazott, hogy csak mintegy 600 ezer foglalkoztatottra lenne szükség az államigazgatásban.
Az interjúban az MNB elnöke elérhetőnek nevezte a kormány jövő évre tervezett 4,4 százalékos inflációs célját, ha "minden jól megy". "Ehhez fenn kell tartani a viszonylag erős forintot" - tette hozzá. Szerinte az inflációs cél teljesülésének feltétele az is, hogy a kormány valóban hajtsa végre azokat a gazdaságpolitikai módosításokat, amelyeket jelzett az Európai Uniónak.
A jegybank vezetője szólt a jegybanktörvény módosításáról is, amelyet Európában példátlan gyakorlatként értékelt. "Nem európai módosítás ez, uniós tagállamban vagy civilizált országban ilyet nem szabadna csinálni" - fogalmazott.
MSZP: a gazdaság adatai nem igazolják Járait
Kovács Tibor az elhangzottakkal összefüggésben hangsúlyozta, hogy a gazdaság adatai nem támasztják alá a jegybankelnök aggályait a kormány gazdaságpolitikáját illetően. "Járai Zsigmond egyre rögeszmésebben ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy csak az a Monetáris Tanács független, amelynek valamennyi tagját személyesen ő nevezi ki" - mondta. Ezzel szemben - szavai szerint - az új jegybanktörvény alapján felálló tanács sokkal inkább tekinthető független testületnek, olyannak, amelyik "jobban szolgálja majd nem csak a monetáris politika, de a gazdaság érdekeit is".A szocialista képviselő szerint nem állja meg a helyét Járai Zsigmondnak az államadósság GDP arányos szintjéről tett megállapítása. Járai Zsigmondnak az erős forint szükségességéről hangoztatott véleményével összefüggésben Kovács Tibor hiányolta a jegybankelnök konkrét érveit és felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági élet több meghatározó személyisége szerint a túlzottan erős árfolyam nem szolgálja a gazdaság szereplőinek versenyképességét.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)