Járai marad
Járai ugyanakkor kétségtelennek nevezte, hogy a jegybank és az MSZP között nagy a feszültség. A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy vélte, törvénymódosításra lehetőség nincs, a magyar jegybank törvény teljes mértékben megfelel az Európai Unió jogszabályainak, a jegybank függetlenségét az Alkotmány védi Magyarországon.
A feszültség árt a gazdaságnak
Járai Zsigmondot - szavai szerint - nem érte váratlanul, hogy az MNB beszámolóját a parlamenti többség leszavazta. "Emberileg ez nem lepett meg, és nem is érdekel, az ország megítélésének viszont nem használt, a forint gyengült is valamennyire" - tette hozzá. A feszültség a politikai pártok és a jegybank között, rosszat tesz a magyar gazdaságnak - szögezte le Járai Zsigmond.
Az MSZP szerint hazudik a Magyar Nemzet
A szocialisták a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításával kívánják eltávolítani posztjáról Járai Zsigmondot - írta értesüléseire hivatkozva mai számában a Magyar Nemzet. A lap szerint a a módosítás lényege, hogy míg a jelenlegi szabályozás a köztársasági elnök hatáskörébe utalja a jegybank elnök felmentését, ezt a miniszterelnökre delegálnák.
Az MSZP frakció közleménye szerint "a Magyar Nemzet című sajtótermék folytatja azt, amit az elmúlt hetekben is tett: a zavarkeltést. Nem lehet más oka annak a minden alapot nélkülöző állításnak, amelyet a lap mai számában tettek közzé, és amely szerint a Magyar Szocialista Párt a jegybank elnök eltávolítását készítené elő. A leghatározottabban cáfolunk minden ezzel kapcsolatos sejtetést. 2007-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke Járai Zsigmond. Amit a Magyar Nemzet ír, az nem pontatlan, az nem téves, hanem hazug."
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)