Jászfényszaru, tévéfalu

A jászfényszarui Rózsa Eszpresszó legsötétebb sarkában, távol a zenélő, csillogó-villogó nyerőautomatáktól, megbújik egy kopott előlapú Samsung tévé. Ebben nincs semmi meglepő, az ország akármelyik kocsmájának elkerülhetetlen tartozékai a Dire Straits válogatásalbumát is tartalmazó zenegép mellett az ütött-kopott tévék, nézhetetlen ismeretterjesztő sorozatokkal és meccsközvetítésekkel.

Csakhogy ez nem egy akármilyen kocsma. Hanem az, amelyik a legközelebb van Európa - ma még - legnagyobb televíziógyárához. Az ugyanis Magyarországon működik, de nem Székesfehérvárott vagy Győrött, egyáltalán nem is a Dunántúlon. Hanem itt, ebben a kevesebb mint hatezer lelket számláló észak-alföldi kisvárosban, ahol, hogy, hogy nem, éppen Samsung tévéket gyártanak - naponta nagyjából éppen annyit, ahányan itt élnek. (A legnagyobb eposzi jelzőt azért veszítheti el az üzem, mert a szlovákiai Galántán nagyobb gyárat épít - a változatosság kedvéért a Samsung.)

Egy tévé a múltból, milliók a jelenből

A kocsmában árválkodó készülék viszont valószínűleg még nem itt készült, "ezer éve itt van már", mondja a pultos hölgy, és ha annyi ideje nem is, tényleg többnek tűnik 17 évesnél. Márpedig a Samsung nagyjából ennyi ideje érkezett Magyarországra, méghozzá nem véletlenül éppen ide: a hetvenes évektől itt működött az Orion Rádió- és Televíziógyár, amellyel 1989-ben fele-fele tulajdonrésszel vegyesvállalatot hoztak létre a koreaiak.

Az együttműködés nem tartott sokáig: a vegyes cég az alakulását követő hetedik hónapban már a világ harmadik-negyedik legnagyobb tévégyártójának számító, családi vállalkozásként indított Samsung száz százalékos tulajdonában volt. Azóta több hullámban fejlesztették a gyárat, bár a felfutás nem volt túl gyors: 1996-ig az évi 200 ezresről 400 ezresre, majd 1998-ban egymilliósra fejlesztették a kapacitást.

A következő évben elkezdték a 16:9 képarányú és a digitális tévék gyártását, most pedig már az LCD-televízióknak szentelnek egyre nagyobb figyelmet. Tavaly 700 ezer ilyen tévé készült, de még idén új gyártósort állítanak üzembe, és "jelentősen növelik" ezek számát. Mostanában évente 2,2-2,3 millió televízió készül itt, összesen már több mint tizenkétmillió futott le a gyártósorról - a tízmilliomodik 2004-ben -, amely mellett 1350 állandó és 300-900 időszaki munkás dolgozik.

Az impozáns számok és az elképesztőnek tűnő sikertörténet hatására szívünk hevesebben kezdett verni, adrenalinszintünk szignifikánsan megnőtt, éledezni kezdett bennünk a lelkünk mélyén békésen szunyókáló ipari kém. Valószínűleg a Samsung Electronics Magyar Rt.-nél is megérezték azt, hogy be akarunk törni a tévégyártás-bizniszbe, ugyanis módfelett szigorúan fogadnak minket, amikor egy ködös pénteken betoppantunk Jászfényszaruba.

Merlin a honlapon

A település azon kevés városunk egyike, amelyet a valódi életben könnyebb megtalálni, mint a virtuális világban, feltéve, hogy tudjuk: itt üzemel a Samsung; a gyár felé vezető utat ugyanis már az M3-as hatvani lehajtójánál jelzik. Jászfényszarunak még rendes - a www.jaszfenyszaru.hu URL-en elérhető - honlapja sincs. Amit találtunk, azon a legjobb dolog Merlin volt.

Ő egy animgif-varázsló, remek kis csillagos-holdas köpenyben-süvegben. Fanfárok hangját követően köszönti a virtuális vándort a település honlapján, mozgását vidám hangeffektek kísérik. Merlinnek - noha segíteni nem tudott - minden vitán fölül kiemelt helyet kellene szentelni a Nagy Magyar Gifmauzóleumban, míg kitalálóját sürgősségileg fel kellene terjeszteni a Kovács Kálmán Bölcsességével Animált Emlékkeresztre.

Reménykedtünk abban, hogy majd a város határában is egy Merlin vár minket, persze már 3D-s, de csalatkoznunk kellett. Szerencsére a Samsung gyár nyomban a város keleti határában van, természetesen a Samsung téren. A főbejárat előtt néhány méterrel, a várostábla után háromnyelvű üdvözlő felirat, az "Üdvözöljük" és a "Welcome" mellett itt persze nem a "Willkommen" virít, hanem öt koreai írásjel.

Magyar Szigor Művek

Nos, itt fogadnak minket a már említett szigorral, bár hamarosan kiderül, hogy ez nem személyünknek szól, hanem a cégfilozófia szerves része. Amint később, a Rózsa presszóban mesélik, a munkásoktól a legtökéletesebb fegyelmet követelik, a pontos munkakezdést, a munkarend szigorú betartását. A reggeli műszak hatórás kezdetére mindenki jobban teszi, ha már szerszámmal a kézben áll posztján, munka közben pedig mindig lehet számítani szúrópróbaszerű ellenőrzésekre, szondáztatásra.

Nekünk szondát nem kell megfújnunk, de idejekorán közlik velünk, hogy fényképeket az épületben nem készíthetünk, még a már lezárt dobozokról sem (végül az ipari bejáratnál és az Orion út felőli épületfalnál tudunk néhány iparikémfotót csinálni, csak azért is). A humánerőforrás osztály supervisora kissé erőltetett menetben vezet végig a gyártósorok mellett az alaplapi nyákoktól egészen a készáruraktárig. A kezdet kezdetén egy hűvös terembe nézünk be, ahol fürge gépkarocskák tűzdelik tele a tévék agyának számító alaplapokat színes ellenállásokkal, és egyéb babszemnyi rejtélyes alkatrészekkel. Az itt dolgozók feladata leginkább a gépek felügyelete, a logisztika kézben tartása.

Robotkarok csontból és izomból

A félkész alaplapok a futószalag mellett ülő dolgozókhoz kerülnek, az egymásba érő műanyagdarabokba ők kézzel döfködik be a nagyobb, géppel nem beszerelhető alkatrészeket. A robotkarok itt már csontból, bőrből és izomból vannak. Az emberek vékony kék bilincsekkel vannak a futószalaghoz kötve, a karszalaghoz kapcsolt vezetéken az emberi testben természetes úton termelődő elektromosságot vezetik el, nehogy károsodjanak a tévék kényes elektromos alkatrészei.

A monoton, repetitív munkát csupán az oldja, hogy a futószalagszomszédok tudnak beszélgetni mellette. Meg persze az, hogy időnként másik, hasonlóan monoton munkafázishoz kerülnek a dolgozók. A szalagok mellett főként nők dolgoznak, a babrás munkát ők valószínűleg jobban viselik, férfiakat leginkább az anyagmozgatásnál, a csomagolásnál és a készáruraktárban láttunk. A csomagolás előtti szakaszon még megtekinthettük a meózást, az elkészült tévék működését oszcilloszkópokkal, távkapcsolókkal felfegyverzett lányok, asszonyok tesztelik, figyelmünket leginkább a gyönyörű szürkeskálás monoszkóp ragadta meg.

A kutya, a csont és az akarat

A falakon az angol nyelvű műszaki instrukciók mellett a munkamorál befolyásolására hivatott feliratok lógnak, kedvencünk a Csökkentsük a gyártási hibák szintjét 1% alá olyan akarattal, ahogy a kutya lerágja a csontot volt, de figyelemre méltónak találtuk a "Wake up" ("Ébresztő") plakátot is, amiből több példányt is láttunk. Az "ébresztő" az akarat (will), pontosság (accuracy), tudás (knowledge), hatékonyság (efficiency), egység (unity) és termelékenység (productivity) szavak első betűinek összeolvasásával emlékezteti a dolgozókat munkavégzésük irányelveire.

A folyamatos szellemi nevelés nem véletlen: a tévégyártás ugyanis az elektronikai ágazat egyik leginkább szezonális tevékenysége, így magas az időszakosan dolgozó, kölcsönzött munkások aránya. Augusztus végétől kezdik a létszám növelését, a "főszezon" december közepéig tart - hiszen a tévékre főleg decemberben van kereslet -, majd május-júniusig folyamatosan csökkentik a dolgozók számát. Jelenleg nagyjából kétezer embert foglalkoztat a gyár, akik két műszakban, reggel hattól délután kettőig, és délután kettőtől este tízig állnak a gyártósor mellett. Túlóra esetén reggel hattól akár este hatig - és ugyanígy délután kettőtől hajnali kettőig - tart a munkaidő.

Amelyet, mint a gyártószalagok mellett általában, itt is rendkívül szigorúan szabályoznak. A munkások kétóránként tarthatnak rövidke, pár perces szünetet, ilyenkor csapatosan vonulnak ki az emberek a gyárépület elé dohányozni - füstölni ugyanis csak ott lehet. Természetesen jár ebédszünet is, a fémszékekkel és fémasztalokkal felszerelt üzemi étkezdében fél tizenegykor főként kávézó munkásokat találtunk. Fotózni itt sem lehetett, mintha attól félnének, hogy a panelek és részegységek kapcsolási rajza mellett a tejtermékek titkos receptjeit, és a hozzájuk kapcsolódó, számunkra ismeretlen szavakat is kiiparikémkednénk a gyárból.

Jutalomtévé mindenkinek

A keleti vállalati kultúrákban megszokott módon a szakszervezet fogalmát nem ismerik Jászfényszaruban (bár üzemi tanács működik a gyárban). A Samsung tévéket annál inkább - ezt már a Rózsa presszóban tudjuk meg. A gyár vezetői az év végén minden munkásnak egy tévét ajándékoznak, feltéve, hogy nem hiányzott túl sok napot; emellett olykor a megyében működő önkormányzatokat is meglepik némi adománnyal - igen, tévével. Dennis Moore és a farkasbab jut eszünkbe a Monty Pythontól, persze eléggé bizarr élmény elképzelni, amint sállal eltakart arcú koreaiak lóháton nyargalnak és 72 centis, síkképcsöves tévéket osztanak a szegényeknek.

A napokban viszont magyar Dennis Moore-ok is felbukkantak a városban. Egy teherautónyi tévét loptak el a gyár udvaráról (nem ez volt az első eset, az elkövetőket korábban nem találták meg), de a helyiek szerint annyi tévé van már a városban, hogy aligha helybéliek voltak a tettesek.

A kiürült spórkassza

Egy ötven év körüli, bajszos, nagydarab férfi sörözik a Rózsában, ahol mintha nemcsak a tévésarokban állt volna meg az idő. Az egyik falon rábukkanunk a magyar iparkocsmák talán utolsó spórkasszájára. A nosztalgiák és politikai csatározások ködéből néha előbukkanó hetvenes-nyolcvanas években az előrelátó munkások itt gyűjtötték éppen fölös kettő, öt, tíz, húsz forintjaikat; egyrészt távol az asszonyi szemtől, másrészt biztosítékként arra, ha egyszer túlságosan megszaladna a kezükben a pohár.

Ma már spórkassza nincs - vagyis van, csak nem használják -, gyári munkások viszont vannak, a nagybajuszú ötvenes is a tévégyárban dolgozik, csak most épp szabadnapos. Az ő háztartásukban már három készülék is van, "az asszony még főzés közben is tévét néz", neveti el magát beszélgetőpartnerünk. A gyár alkalmazottja a lánya is, aki a szerelőszalag mellett kapott állást, míg ő a készáruraktárban dolgozik pár éve. Jászfényszarun, sőt a környéken sincs sok munkalehetőség, így szinte mindenki örül annak, ha elhelyezkedhet a tévégyárban.

Nettó száz bónusszal, túlórával

A csapos hölgy férje és nagyobbik fia is Samsung-alkalmazott, ha a hónap felében túlóráznak, az úgynevezett bónuszpénzzel együtt nettó 95-110 ezer forint jöhet össze, bónusz és túlóra nélkül alig több, mint a minimálbér. A fizetéssel szinte senki nem elégedett, de nem lehet elégedetlenkedni, "akkor másnap már nem kell bemenni". A térségben lakók közül vannak, akik két órát utaznak munkahelyükre - a gyárba 80 kilométer sugarú körből szállítják a dolgozókat -, reggeli műszak esetén ez meglehetősen korai, hajnali három-négy óra körüli keléssel jár.

Az itt dolgozó koreai vezetőknek már könnyebb dolguk van, "a kastélyban laknak", tudjuk meg a Rózsa presszó mindetudóitól. Hamar rá is bukkantunk a kastélyra, a huszadik század elején a helyi plébános építette, minden bizonnyal ezért is hívják Pap-kastélynak, hogy hangulatosabb legyen a dolog, az épület ideológiák metszéspontjában, az Árpád és a Szabadság út kereszteződésében áll.

A kertje ápolt, a fű szabályosan nyírt, láthatóan odafigyelnek az üzemeltető önkormányzatnál arra, hogy megfelelően karban tartsák. Nem csoda, szerény becsléseink szerint évi kétmilliárd forintnál több iparűzési adót kell fizetnie a cégnek, az önkormányzatnál sajnos senkit nem találunk, hogy a pontos számot megtudjuk.

Miközben körbetoporogjuk az elegáns kis kúriát, eszünkbe jut, hogy most jókat lehetne demagógkodni azon, mennyivel könnyebb innen bejárni dolgozni, mint a gyár közvetlen közelében lévő romos házakból, amelyeken nem nagyon látszik a dübörgés. De a ködös, nyálkás hidegben az embernek még demagógnak lenni sincs nagyon kedve, inkább visszaindulunk Budapestre.

Nincs két óra, amikor visszaérkezünk, vagyis azok, akik hajnali hatkor dolgozni kezdtek, még mindig benn vannak a gyárban. Amikor ebbe belegondolunk, már az a felfedezés sem nagyon hoz tűzbe minket, hogy megvannak az alapvető adottságaink a gyártósor melletti munkához, mert aznap még csak kétszer pisiltünk.