Beindult a karácsonyi reklámhenger
A Napi Gazdaság információi szerint januártól augusztusig terjedő időszakban a Trigránit volt a legnagyobb hirdető a Westenddel és az akkor még a portfólióba tartozó Pólus Centerrel. A cég listaáron több mint 172 millió forintot költött 2005 első kilenc hónapjában. A második az Árkád bevásárlóközpont, amely csaknem 90 millió forintot fordított hirdetésekre, míg a harmadik a Campona lett, megközelítőleg 75 millió forinttal. A sorrend várhatón a karácsonyi szezonban sem borul fel, bár kérdés, hogy a bevásárlóközpontok milyen hirdetési szerződéseket kötnek a médiával, hiszen a listaárak általában nem fedik a valós költéseket. Emiatt előfordulhat, hogy kisebb ráfordítással hatékonyabb reklámkampányt sikerül készítenie egy-egy központnak.
Meglepő módon decemberre kifullad a lendület, ekkor már gyakorlatilag nem is költenek reklámra a plazák, hiszen ilyenkor így is mindenki megfordul egy-egy bevásárlóközpontban. Ebben az időszakban az üzletek aktivitása erősödik, azért, hogy a plazába belépő vásárlót megfogják. Decemberben a hipermarketek reklámtevékenysége erősödik, főként az utolsó hétre maradt élelmiszer-vásárlásban igyekeznek döntésre bírni a fogyasztót.
Idén a januári áfaváltozás hozta helyzet miatt a tavalyinál erősebb az elektronikai termékeket értékesítő nagy áruházak reklámtevékenysége is. Ennek eredményeként a vásárlók nagy része a háztartásig épek és a szórakoztatóelektronikai termékek felé fordul. Mindemellett azonban az évi végi hajrában sem várható, hogy az elektronikai piac - átlépve saját határait - komolyabb bővülést érjen el, ugyanis az év elején erőteljes visszaesés volt tapasztalható. Kisebbfajta csoda lenne, ha az áfaváltozás hozta helyzetben a tavalyi forgalmi szintet fenntartaná.