A tavalyi utolsó negyedévben egyetlen nagy ügylet, az M6-os és az M60-as utakra kiírt tenderek 266 milliárd forintos végösszege borította meg azt a trendet, mely szerint 2007-ben mind az eljárások számát, mind összértékét tekintve visszafogta magát az állami a közbeszerzési kiadásokban. Éves szinten még így is spórolósabb év volt a tavalyi, mint 2006, az egyszerû eljárások egyelõre csak becsült, 200-250 milliárdos értékével együtt 1750 milliárd forint körül állhatott meg beszerzési költségvetés. Ez tíz százalékkal kevesebb, mint 2006-ban.
Az eljárások számát tekintve – derül ki a Közbeszerzések Tanácsa által készített hivatalos összegzésbõl – még nagyobb a csökkenés, a 3446 eljárás harminc százalékkal kevesebb, mint amennyi 2006-ban folyt. Mindez azonban azt eredményezi: az egy eljárásra jutó kiadási összeg jelentõsen, lényegében kerek százmillió forinttal emelkedett, 340,1 millióról 441,5 millióra.
A beszerzések tárgyát tekintve tavaly is domináltak az építési beruházások, részesedésük négy százalékos növekedéssel az összérték 51,5 százalékát adta. Az 1750 milliárdos keret majd harminc százaléka szolgáltatásokra, közel húsz százaléka árubeszerzésre ment.
Az építõipari megrendelések értékbeli, természetes túlsúlyát már korábban jelezte a Hírbörze Kft. összesítése, az legtöbb pénzt elnyerõ elsõ három cég egyaránt az építõiparban érdekelt. A Strabag Zrt. áll az élen, 47 tenderen 60,9 milliárd forint értékû megrendelést kaptak. A Hídépítõ Zrt. 54,4 milliárd forintos összegével, és 7 eljárás megnyerésével a második, míg a Swietelsky Zrt. által 33 eljárás során megnyert 46,5 milliárd forinttal a harmadik helyre volt elegendõ.