Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) megítélése szerint tisztességtelen a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. (K&H Bank) eljárása, melyben 0 forintról 100 000 forintra emelte a végtörlesztés minimális díját visszamenőleg, a már több éve megkötött szerződésekre vonatkozóan is. Ezért az OFE közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató hitelintézet ellen – áll az egyesület közleményében. Az egyesület korábban a PSZÁF-nál is panaszt tett, illetve felszólította a bankot a szerződések újbóli módosítására, de ez eredménytelen maradt.
Az OFE álláspontja szerint a K&H Bank tisztességtelenül, egyoldalúan, a fogyasztók számára súlyosan hátrányosan módosítja a már korábban megkötött szerződéseket. Emlékeztetnek: a Polgári Törvénykönyv is kimondja, hogy a szerződési feltételeket nem lehet egyoldalúan és indokolatlanul módosítani.
Emellett a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi határozata is rámutat: a lakossági folyószámla-szerződésekkel kapcsolatban a banknak lehetősége van a szerződés egyoldalú módosítására, így a bank jogában áll "a hirdetményben közzétett költségeket, díjakat felszámítani, de újabb díjat, költséget nem vezethet be."
Az OFE megítélése szerint a hitelintézet pusztán üzletpolitikai érdekből egyoldalúan, a fogyasztók hátrányára módosítja a szerződéseket, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével - ezzel jelentős egyenlőtlenséget előidézve a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben.
Az egyesület korábban szintén közérdekű keresetet indított az OTP Bank Nyrt. ellen, mert az, megítélése szerint ugyancsak tisztességtelenül, a fogyasztók hátrányára módosította a már korábban megkötött hitelszerződések elő- és végtörlesztési díjait.