A Wal-Mart nem hoz átrendeződést
A magyar kisbolt-hálózatok közül Kozák szerint legfeljebb egy marad versenyképes és szintén egy innovatív regionális magyar kiskereskedelmi lánc marad a felszínen. Úgy véli, a Wal-Mart Stores Inc. esetleges magyar piacra lépése nem rendezi át az ágazat jelenlegi arculatát.
A nagyjából kétezer milliárd forint éves forgalmú magyar élelmiszer-kereskedelem hatvan százalékát a nyolc legnagyobb forgalmú cég adja. Ha egy ötös rangsort állítanánk fel, a harmadik helyen két, az ötödiken pedig három társaság osztozik forgalma alapján.
Minden nyolcadik vevő Tescóba megy
A közvélemény-kutatások és a 2002-es adatok összevetése alapján itthon a Tesco-Global Rt.-nek csaknem 12 százalékos a piaci részesedése, míg a az áfészeket tömörítő Coop Hungari Rt.-nek 9,6 százalékos. A harmadik helyen 8,9 százalékkal a Penny Market hálózatot működtető Rewe-csoport áll, a csaknem ugyan akkora piaci részesedéssel bíró Csemege-Match Rt. tulajdonosával, a Delhaize-zel.
A tavaly még a Kaiser's, illetve a most már csak a Plus-üzleteket működtető Tengelmann-csoportnak 7,5 százalékos a piaci részesedése, amelyet a GfK szerint a CBA Kft. követ 5,5 százalékkal. Nagyjából hasonló szeletet szakít ki a Spar Kft. és a Metro Kft. a háztartások élelmiszer-vásárlásából számolt piaci tortából.
A CBA magának 18 százalékot számol
A CBA ugyanakkor meglehetősen érdekes szereplője a piacnak, hiszen saját számításai szerint a lakossági élelmiszer-kiskereskedelmi piacból mintegy 18 százalékos részesedéssel rendelkezik, ám a cég összesített forgalmi adatait meglehetősen nehéz követni, hiszen a lánchoz tartozó bolthálózat rendkívül lazán kötődik a teljes hálózathoz.
Szintén érdekes a Metro, amely elsősorban nagykereskedelmi forgalmával tűnik ki. Szinte mindig a lista vezető pozícióját szerzi meg, ám tény, hogy a lakossági piacból kevésbé részesedik.
A környező országokban nincs ilyen koncentráció
A GfK adatai szerint a térségben a legelaprózottabb élelmiszer-kiskereskedelmi piac Lengyeloszágban működik. Ott a kilenc legnagyobb forgalmú társaság piaci részesedése mindössze 28 százalék körül van. A cseh ágazat kissé koncentráltabb, de itt is 11 lánc fedi le a piac hatvan százalékát. Szlovákiában kilenc társaság részesedik az ottani forgalom 54 százalékából.