Milliárdokat érnek az 1 és 2 forintosok

2007.10.01. 17:11
Évente 3-4 milliárd forintos megtakarítás érhető el nemzetgazdasági szinten azzal, hogy megszűnik az 1 és 2 forintos pénzérme. A kivonás igazi indoka mégsem ez, hanem az, hogy az emberek nem igazán használják őket a készpénzes fizetéseknél, sok darab pedig elkallódik.

Nem kerekíthetnek kényük-kedvük szerint a pénztárosok felfelé március 1-jétől azért, mert eltűnik a készpénzes forgalomból az 1 és 2 forintos érme. Amikor a boltban, üzletben vásárolunk február 29. után, és a végösszeg nem nullára vagy ötre végződik, az eladók keze meg lesz kötve a tekintetben, hogy mennyi pénzt kér tőlünk az árukért - derült ki a jegybank mai tájékoztatójából.

A számla végösszegét a legközelebbi öttel osztható összegre kell le-, illetve felkerekíteni. Vagyis ha 1-re vagy 2-re végződik a vásárolt termék végösszege, 0-ra lefelé kell kerekíteni. Szintén lefelé, mégpedig 5-re kell kerekíteni, ha a pénztárgép kijelzőjén 6-ra vagy 7-re végződő szám jelenik meg. Ezzel ellentétben, a 3-ra vagy 4-re végződő végösszeget 5-re, a 8-ra vagy 9-re végződő összeget 0-ra felfele kell kerekíteni.

Csak a készpénzesnél

Amint azt az Index elsőként megírta, az MNB monetáris tanácsa döntésének értelmében az 1 és 2 forintos pénzérméket március 1-jétől vonják ki a forgalomból. Fontos tudni, hogy ez csak a készpénzes forgalmat érinti, hiszen számlapénzként nem szűnik meg az egyforintos egység. Vagyis amikor bankkártyával fizetünk, vagy számlára utalunk pénzt, az összeg lehet nem 5-tel osztható.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy amikor készpénzzel fizetünk, a kerekítés nem az egyes áruk árát érinti, hanem csak a végösszegnél kell felfele vagy lefele kerekíteni. Vagyis ha például egy darab 18 forintba kerülő zsemlét veszünk, akkor azért 20 forintot kell majd fizetnünk, de ha hat zsemlét vásárolunk, akkor azért nem 6*20=120 forintot kell kicsengetnünk, hanem 110 forintot, mivel 6*18=108, és a felfele kerekítési szabály miatt adódik a 110 forint.

Március 1-jéig persze érdemes megszabadulnunk a szóban forgó érméktől. A kereskedők vásárlásonként 50 darabot kötelesek elfogadni fizetésül. A bankok, a takarékpénztárak, a biztosítók és a posta pénztárainál 100 darabig ingyenesen elfogadják az érméket, a feletti mennyiségnél díjat számíthatnak fel.

A posta mint mentsvár

Március 1. után a bankok, takarékszövetkezetek, a posta mentsváruk lesz azoknak, akiknek a nyakukon maradt egy csomó 1 és 2 forintos. Ezeknél az intézményeknél fél évig be lehet váltani az érméket, az MNB pénztáraiban pedig 2013. március 1-jéig lehet ezt megtenni.

A jegybank helyi tarifával hívható telefonvonalat (06-40-12-12-12) üzemeltet a mai naptól, ahol hétköznap 8-tól 16 óráig válaszolnak a feltett kérdésekre. (Köztes időpontban üzenetrögzítő működik.) Emellett pedig a www.forint.hu honlap is elérhető, ahol a tudnivalókról lehet informálódni.

Nem használjuk, el is vész

Az 1 és 2 forintosok kivonását a forgalomból több tényező is indokolja. Egyrészt nagyon sok darab elkallódik, elvész. Másrészt a lakosság fizetésre már alig használja ezeket, kis névértékük miatt. Harmadrészt a kivonással milliárdos nagyságrendű megtakarítás érhető el.

A kivonás körülbelül 200 millió forintba kerül Simor András jegybankelnök tájékoztatása alapján. Ezt messze meghaladja az a másfél milliárd forint, amibe évente kerül az 1 és 2 forintosok előállítási költsége. Ehhez jön még, hogy a jegybanknak, a bankoknak, a kereskedőknek nem kell bajlódniuk és költeniük a pénzérmék szállítására, válogatására, kezelésére. Összességében nemzetgazdasági szinten 3-4 milliárd forint megtakarítás remélhető az 1 és 2 forintosok kivonásától - becsülte az MNB-elnök.