Több pontatlanság is szerepel abban a levélben, melyet február 14-én postáztak a MÁV nyíregyházi állomásfőnökségének, és amelynek feladója az aláírás szerint a Kereskedelmi Vállalkozások Szövetsége. A szervezet levélen szereplő címén a tudakozó nem tud a szövetségről, de nem ismerik a KVSZ-t, nem tudnak létezésről a helyi kereskedelmi és iparkamaránál sem.
A levél szerint: "2008. 02. 15-től HATÁROZATLAN IDEIG (a sztrájk idején) VASUTASOKAT ÉS CSALÁDTAGJAIKAT nem szolgálunk ki az alábbi boltokban:". Majd következik a felsorolás. Az Index megkeresett több, az levélben feltüntetett üzletet is, festékboltot, bútorboltot, barkácsáruházat és közértet is, de egyik vezetője sem tudott semmit sem az KVSZ-ről, sem pedig bármiféle akcióról. Teljesen egyértelműen átverésnek, illetve üzleteik nevével való visszaélésnek minősítették a levelet.
A levél borítékjáról egyébként kiderül: azt nem is Nyíregyházán, hanem Debrecenben adták postára. A feladó alighanem inkább odavalósi: erre utal legalábbis, hogy, bár a szúrópróba szerű ellenőrzésünk alapján minden bolt valóban létezik, több címét már rosszul tüntette fel.
Nyíregyháza egyébként a VDSZSZ egyik bástyájának bizonyult a sztrájk idején: míg a nyugati országrészben több területen szinte fennakadás nélkül közlekedtek a vonatok, és az ország közepén is sikerült azok jelentős részét legalábbis részben leközlekedtetni a sztrájk alatt is, a keleti országrész, egyebek között Nyíregyháza kiesése miatt szinte teljesen lebénult.