Az Antikorrupciós Koordinációs Testület (AKT) csütörtökön tárgyalja a korrupció elleni stratégiát, valamint a hozzá kapcsolódó cselekvési programot, és akár úgy is dönthet, hogy a dokumentumok hamarosan már az államigazgatási egyeztetés útját járhatják. De az is lehet, hogy az anyag további átdolgozását látják jónak, bár a Világgazdaság értesülései szerint leginkább már csak a közeljövő legfontosabb konkrét feladatainak a kijelölése körül folynak viták.
Azt már rögzítették, hogy három területen kell küzdeni a korrupció ellen, ám a gazdasági és a politikai szférában az állami beavatkozási lehetőség viszonylag korlátozott, ezért a stratégia az állami-hivatali és az általa érintett területekre koncentrál elsősorban. A dokumentum szerzői négy prioritást ajánlanak a kormány figyelmébe: a fejlesztési támogatások, a közbeszerzés, a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tételét, illetve a hatósági engedélyezési eljárások „megtisztítását”.
Emellett a szemléletváltás szükségességét szorgalmazzák, azaz szerintük a korrupció megelőzése legalább olyan fontos feladat, mint a már meglévő visszaélések kezelése. A megelőzést szolgáló programban többek között szerepel a megfelelő szabályozás, a nyilvánosság erősítése (jogalkotás, bírósági határozatok, közfeladatok ellátása), a felvilágosítás, hatékonyabb ellenőrzés.
A korrupciós jelenségek kezelése során kiemelten fontosnak tartják a következetes bűnüldözés keretében a nyomozó szervek megerősítését, továbbá komplex szankciórendszerek (például büntetőjogi, polgári jogi és munkajogi következmények együttes) alkalmazását. Új megvilágításba kerülhetnek az úgynevezett önkéntes bejelentések is, hiszen hangsúlyosan kezelnék az ehhez szükséges feltételek kialakítását. Az AKT szerint az államigazgatásban magatartási kódexeket kell készíteni, ezek eligazítanák a hivatalnokokat például abban, hogy milyen ajándékot fogadhatnak el az ügyfelektől. Ugyanakkor azt is meghatároznák, hogy az etikai normasértések milyen következményekkel járhatnak.
Bár az üvegzsebtörvény 2003-as elfogadásakor felvetődött egy önálló antikorrupciós törvény megalkotásának igénye, úgy tudjuk, hogy eddig ilyen jogszabályról nem esett szó a tárgyalásokon. Nem kizárt azonban, hogy a fenti két dokumentum majdani nyilvános vitája során újra napirendre kerül ez a téma is. A korrupcióellenes stratégiáról és cselekvési programról legkorábban március végén dönthet a kormány, e szerint legkevesebb három hónapot csúszik a dokumentumok elfogadása.