Kétszázmilliárd hiányzik a körbetartozások miatt

2006.03.21. 20:06
A kormány kedden elfogadta azt az intézkedési csomagot, amellyel a körbetartozások miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak segítenének. Kóka János gazdasági miniszter szerint kétszázmilliárd hiányzik a gazdaságból a körbetartozások miatt. A Fidesz példátlan csődhullámról beszél és a kormány felelősségét firtatja.
A kormány kedden elfogadta a körbetartozások kezelését szolgáló gazdasági minisztériumi előterjesztést - mondta Kóka János a kabinet ülését követően. A gazdasági miniszter szerint nagyjából 200 milliárd forint lehet az az összeg, "amely a körbetartozási láncolatban hiányzik a gazdaság szereplőinél". Ennek "a pótlása vagy részleges pótlása állami segítséggel kell, hogy megtörténjen" - fogalmazott a miniszter.

Módosítják a közbeszerzési törvényt

Ezek kizárólag piackonform megoldások lehetnek, "még csak nem is emlékeztetnek arra az állami támogatási modellre, amelyet az Orbán-kormány annak idején Széchenyi-tervként előadott" - fogalmazott Kóka. A megoldás részeként módosítják a közbeszerzési törvényt. Az új szabályozás a fővállalkozót kötelezné arra, hogy ugyanazokkal a feltételekkel szerződjön az alvállalkozóval, mint amilyennel vele szerződik a megrendelő. Ez azt jelenti, hogy ha a megrendelő a fővállalkozónak 30 napos határidővel fizet, akkor a fővállalkozó az alvállalkozóval nem szerződhet 180 napra. Ha a fővállalkozó jogellenesen késik a fizetéssel, akkor ezzel kizárhatja magát a közbeszerzési eljárásokból.

Fontos a tartozásoknál az információ, ezért a közbeszerzések alapján teljesített, 100 millió forintnál nagyobb kifizetéseket a jövőben a Magyar Államkincstár honlapján nyilvánosságra hozzák, így ezek ellenőrizhetőek lesznek. A kormány piackonform támogatási lehetőségeket - garanciavállalás, biztosítás, faktorálás - biztosít a körbetartozásokban érintett vállalkozásoknak. Ennek keretében a Hitelgarancia Zrt. faktorálásra 40 milliárd forintos garanciakeretet kap.

A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. két új programot indít: egyrészt 50 milliárd forintos kerettel április 30-tól elindul a szállítói hitelbiztosítási konstrukció, másrészt a társaság még az idén beindítja a kis- és középvállalkozások számára az alapvetően külföldi nemfizetésből kialakuló körbetartozások kezelésére az úgynevezett "biztonságkötvényt". További támogatási lehetőség a mikro- és kisvállalkozásoknak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Lánchíd Faktoring-programja 30 milliárd forintos kerettel. A programban részt vevő mintegy 30 faktorcég listáját a GKM honlapján teszik majd közzé.

A Fidesz kijavítaná a hibákat

<> Kóka János szavaira reagálva a Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy a leendő polgári kormány haladéktalanul kijavítja a jelenlegi kormány gazdaságpolitikai és szabályozási hibáit, amelyek ma a közbeszerzéseknél, a fejlesztési támogatásoknál és a kereskedelemben is hátrányos helyzetbe hozzák a hazai kis- és középvállalkozásokat a magyar piacon. Domokos László, a Fidesz gazdasági programszóvivője közleményében azt írta: felszámolják a körbetartozásokat, amelyeket a kormány elhibázott lépései, így a jogtalan áfavisszatartás, vagy később a Fidesz munkahely-garanciatörvény-javaslatának elutasítása okoztak.

A növekvő körbetartozás példátlan csődhullámot gerjesztett a hazai vállalkozások körében Domokos szerint, aki azt is leszögezte: közbeszerzési fordulatot hajtanak végre, mivel ma a hazai tulajdonú vállalkozások - a magyar adófizetők adóforintjaiból finanszírozott - a közbeszerzéseknek csak kevesebb, mint egyharmadát nyerik el. A nagyobb rész külföldi vállalkozásoknak jut, miközben Nyugat-Európában éppen fordított a helyzet.