Legjobb a pénzügy
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2004. január-májusban 141 000 forintot ért el (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 900 forint, a szellemi foglalkozásúaké 196 800 forint); a versenyszférában dolgozók átlagosan 133 400 forintot (ezen belül a fizikaiak 92 900 Forintot, a szellemiek 213 300 forintot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 159 300 forintot (ezen belül a fizikaiak 93 400 forintot, a szellemiek 181 100 forintot) kerestek.
A bruttó keresetek a versenyszférában 10,2 százalékkal, a költségvetési területen 6,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területet havonként egyenletes, hat százalék körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál a májusi a 2004. évi legalacsonyabb ütemnövekedés volt (7,1 százalék). Ennek magyarázata, hogy az előző években általában májusban fizetett éves nyereséget, prémiumot, jutalékot idén jellemzően már márciusban kifizették.
A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi szellemi tevékenység volt (320 ezer forint), ezt követte a vegyipar (306 ezer forint). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban.