Soha nem érjük utol Európa fejlett felét

A közgazdászok régóta keresik a választ arra, hogy egy-egy ország miért sikeres, illetve mások milyen eséllyel, mekkora szintig zárkózhatnak fel. Néhány évtizede elsősorban olyan tradicionális tényezők álltak a figyelem középpontjában, mint például a demográfiai változás, a tőkeképződés, a technológiai fejlődés, makrogazdasági környezet. A társadalomtudósok kifejezetten elutasították azt a nézetet, hogy a kulturális sajátosságok is szerepet játszanak a konvergencia sebességében és végpontjában. Többnyire az volt az érvelés alapja, hogy nincsen sikeresebb, "felsőrendű" kultúra, minden nemzet kialakítja azt a kultúrát, amelyik számára a legjobb.

A kultúra a legfontosabb

Az utóbbi időben azonban újra felelevenednek a hagyományok. A kutatók ugyanis úgy találták, hogy a régi gondolkodók véleménye a kultúra fontosságáról (például weber-i protestáns etika, vagy a schumpeteri vállalkozó szellem) helytálló szemlélet lehet. A Nobel-díjas Edmund Phelps például úgy gondolja, hogy az európai gazdaság lemaradása az amerikaitól alapvetően intézményi, kulturális tényezők következménye (E. S. Phelps: Economic Culture and Economic Performance: What Light Is Shed on the Continent's Problem?)

Ennek megfelelően olyan tényezők kerültek az érdeklődés homlokterébe, mint az új gondolatok iránti nyitottság, és a készség azok felhasználására vagy a szociális partnerség. Ezeket a fogalmakat gyakran még megragadni, strukturálni is nehéz, mérni pedig különösen az.

Phelps például egy nemzetközi kutatás alapján négy dimenzióban is bemutatja a kulturális tényezők lehetséges megközelítését. Az egyikben az egyéni motiváció olyan vetületeit vizsgálja, mint a direkt ösztönzés, az elkötelezettség, az identitás. A második dimenzió egyik végén a lojalitás, a kötelességtudás, az altruizmus, a másik végén a gyakorlatiasság, az opportunizmus, az egoizmus áll. A harmadik dimenzióban vizsgálódva a kulturális értékek az individualizmustól, pluralizmustól, toleranciától a szolidaritásig, alkalmazkodásig terjednek. A negyedik megközelítési módban a kezdeményező- és vállalkozókészség, valamint a passzivitás, tradíció szerepelnek.

Bár talán első pillantásra nem egyértelmű, hogy ezek a mutatók milyen összefüggésben állnak a gazdasági fejlettséggel és fejlődéssel, a kutatások mégis egyre határozottabban mutatják, hogy igenis van kapcsolat. Így például az olyan mutatók alakulását, mint a termelékenységnövekedés, gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság legalább olyan jól magyarázzák a kulturális változók, mint a tradicionális tényezők (vagyis például az, hogy rendben vannak-e a makrogazdasági mutatók, milyen gyors a termelékenység növekedése, stb.) Sőt, több esetben sokkal jobban, illetve a kétféle csoport kombinálásával is számos kulturális változó marad szignifikáns. (Az új ötletek iránti nyitottság, a versenyző helyzet elfogadása, a munka iránti személyes érdeklődés gyakorlatilag minden modellszerkezetnél erős magyarázó erővel rendelkezett.)

A balkáni Magyarország

Magyarországra ilyen kiterjedt kutatások nem készültek, de nemzetközi összevetésre így is van mód. A World Values Survey (melyre Phelps is hivatkozik) sok ország kulturális sajátosságainak leírására tesz kísérletet. A próbálkozás egyedisége többek között abban rejlik, hogy a kulturális tényezőket két nagy csoportra bontja, nagyjából a közösségi és az egyéni kulturális értékekre.

A közösségi szempontok között a vallást, a nemzeti érzések hangsúlyosságát, a tekintélyelv és az engedelmesség erősségét, valamint a családi tradíciókat vizsgálják a kutatók. A tapasztalatok szerint a világi-racionális értékek erősödése a választás lehetőségét és a szabadság növekedését jelenti.

Az egyéni értékek kapcsán a kutatás a polgári és politikai szabadságot, a közösségi döntésekben (választások) való részvétel támogatását és gyakorlását, a non-konform magatartással szembeni türelmet, az önrendelkezés szabadságát, és a más emberekkel szembeni bizalom kifejeződését vizsgálja. A tapasztalatok szerint az önkifejezési értékek erősödése a választás lehetőségét és a szabadság növekedését jelenti.

Bár ezek meglehetősen bizonytalan, "puha" mutatóknak tűnnek, amennyiben az egyes országokat a fenti szempontok szerint vizsgáljuk, egy igen érdekes, és relevánsnak tűnő ábrát kapunk.

Ahogy látható, a kutatások eredményei meglepően pontosan leképezik azokat a kulturális országcsoportokat, amelyeket a hétköznapi életben valamelyest homogénnek gondolunk. Így jól elkülönül a protestáns Európa (ahol mind az egyéni, mind a közösségi kulturális paraméterek a nagy választási lehetőségek irányába mutatnak), a konfuciánus Távol-Kelet, az angolszász és a latin világ. Ami még érdekesebb, hogy a csoportok sikeresség szempontjából is többé-kevésbé homogénnek tűnnek. A protestáns északi országok jellemzően a világ legversenyképesebb gazdaságai, és sikeresnek mondhatók a közösségi és egyéni értékek szempontjából "aszimmetrikusak" (angolszászok, Távol-Kelet) is.

Természetesen a legtöbb kulturális csoportban akad néhány földrajzi értelemben vett kakukktojás, - és számunkra talán ez a legfontosabb üzenet. Magyarország ugyanis nem a nyugati ex-kommunista csoportra jellemző tulajdonságokhoz áll közelebb (ahol például a visegrádi országok és a baltiak is találhatók), hanem a keleti ex-kommunista nemzetekhez, kissé leegyszerűsítve a balkáni régióhoz.

Van-e kitörés?

A World Values Survey készítői vizsgálják azt is, hogy mennyire természetes folyamat az előrelépés. A kutatók elvben a szabadságfok növekedését, illetve csökkenését előidéző folyamatokat is leírnak, ám a tapasztalat szerint inkább az előbbi jellemzi az elmúlt száz évet. Az utóbbi húsz évet az öt nagy vezető csoportban vizsgálva megállapítható, hogy összességében mindkét kulturális dimenzióban mutatkozott előrelépés, ám az egyéni (önkifejezési szabadságot növelő) kulturális paraméterek tekintetében jóval jelentősebb volt a fejlődés.

E tekintetben a szakértők úgy látják, hogy az elmozdulást elsősorban az anyagi és az intellektuális fejlődés, valamint a közösségi kapcsolatok erősödése segítheti. Ez egyben iránymutatás is lehet Magyarország számára, hogy hol érdemes fejlődési lehetőségeket keresni.

Természetesen a fenti gondolatok kapcsán két fontos kérdés is felmerül, amire még a tudománynak sincs konszenzusos válasza. Az egyik, hogy vajon egy gazdasági kör (nemzet) kulturális paraméterei változtathatók-e tudatosan - például "felülről", gazdaságpolitikai intézményeken keresztül. (Egyébként feltehetően igen, gondoljunk például a feudális berendezkedésével egy-másfél évszázada szakító Japán példájára. Vagyis érzésünk szerint a gazdaságpolitika felelőssége igen nagy e kérdésben, hiszen hosszú távú, közvetlenül szavazatokra nem feltétlenül váltható változások levezénylése is a feladata lehet. Kérdés, hogy az ehhez szükséges intellektuális többlet megvan-e a politikai elitben.)

A másik - még kritikusabb - vélekedés egyelőre nincs elég bizonyíték arra sem, hogy egy ország kulturális értékei és sikeressége között valóban egyértelműen a fent taglalt módon áll fenn ok-okozati összefüggés, vagy esetleg fordítva áll fenn. Sőt, a formális logika alapján az sem kizárt, hogy a kulturális sajátosságok és a gazdasági sikeresség közötti kapcsolat ezért tűnik szorosnak, mert olyan közös okok mozgatják, amelyeknek a feltárása még nem került sor, vagyis a kulturális sajátosságok és a gazdasági sikeresség közül nem egyik magyarázza a másikat, hanem egy harmadik tényező áll ok-okozati kapcsolatban ezzel a két jelenséggel.