Kevesebb adriai ingatlant veszünk

2008.04.20. 08:28
Magánszemélyből viszonylag kevés, cégeken keresztül már több magyar birtokol adriai ingatlant, de az utóbbi években visszaesett a kereslet, hála a horvát hatóságok közreműködésének.

Két év óta, vagyis a Vir-szigeti bontások után jelentősen csökkent az érdeklődés a magyarok részéről a horvátországi, főként adriai ingatlanok iránt - derült ki szakemberek véleményéből.

A hivatalos nyilvántartások szerint nem éri el az ötszázat azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket 1991, vagyis az ország függetlenné válása óta ingatlantulajdonosként bejegyeztek a horvát hatóságok. Az elmúlt 17 évben összesen 1225 engedélykérelmet nyújtottak be magyarok, de csak a már említett 488 tulajdonost jegyezték be, 120 kérelmezőt visszautasítottak, a többiek ügyét pedig még nem bírálták el - mondta el a zágrábi magyar nagykövetség külgazdasági szakdiplomatája.

Závoczky Péter a horvát igazságügyi minisztérium legfrissebb, április elején összesített adatai alapján elmondta: a magyar ingatlantulajdonosok száma ennél jóval nagyobb, valószínűleg a többszöröse. Gyakori ugyanis, hogy - más nemzetekhez hasonlóan - a magyarok is inkább céget alapítanak, és annak nevében vásárolják meg a kiszemelt házat vagy apartmant. Arról azonban nincs kimutatása a horvát hatóságoknak, hogy hány bejegyzett társaságnak van magyar tulajdonosa, és így megvásárolt nyaralója.

A becslések szerint több száz ilyen nyaraló vagy hasonló kisebb ingatlan lehet magyar tulajdonú cégek nevén Horvátországban. A tapasztalat az, hogy a két évvel ezelőtti, Vir-szigeti tömeges házbontás óta viszont igencsak megcsappant a tengerparton a vásárlási szándék a magyarok részéről.

A 2006 nyarán a horvát hatóságok által ledózerolt, engedély nélkül épült nyaralók miatt tavalyra drasztikusan visszaesett nemcsak a magyar vásárlók, de még az érdeklődők száma is - fogalmazott a horvát ingatlanok közvetítésével is foglalkozó nagykanizsai City Cartel iroda tulajdonosa. Varga Zoltán hozzátette, hogy az idén hozzá forduló érdeklődők már sokkal felkészültebbek, vagyis nem akarnak kockáztatni, ezért a vásárlásukhoz minden szükséges engedélyre kíváncsiak.

Az ingatlanforgalmazó úgy látja: Horvátországban céget alapítani viszonylag gyorsan és olcsón lehet, ugyanakkor megvan az az előnye is, hogy az így megvásárolt épületet vagy épületrészt azonnal a társaság nevére írják, fizetővendégek fogadására így tehát gyorsan igénybe vehető. Varga Zoltán úgy tapasztalta, hogy az ügyfelek először szinte kivétel nélkül magánemberként érdeklődnek, a jobb feltételek miatt viszont a vásárlást már cég nevében intézik. Magánszemélynek ugyanis sokszor évekbe telik, mire a tulajdonjogát bejegyzik Horvátországban.

Az árak is tovább emelkedtek az Adrián, ahol a két-három évvel ezelőttihez képest 20-25 százalékkal magasabb összeget kérnek négyzetméterenként. A magyarok továbbra is az autópályáról viszonylag könnyen megközelíthető, új vagy újszerű, tengerparthoz közeli, vendégeknek is kiadható épületeket keresik.

Végvári Attila a dalmáciai Zára (Zadar) környékén a korábbi években több ingatlanberuházásnál is közvetített egy horvát cég és a magyar építtetők között. Ő is arról számolt be, hogy nem annyira az árak, mint inkább a házbontások rettentették el a magyar vásárlókat a horvát partszakasztól.

Az általa képviselt cég korábban jó néhány magyar megrendelőnek épített nyaralókat az Adriánál, de a két évvel ezelőtti gondok óta nem folytatják az építkezéseket. Úgy fogalmazott, egyelőre kivárnak, abban bíznak, hogy Horvátország tervezett uniós csatlakozásával rendeződnek a tulajdonviszonyok és a jogszabályok, így gyorsabbá és egyszerűbbé válhatnak a hasonló beruházások, vásárlások.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.

2024. december 31., 11:57

  • Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.

2024. december 31., 12:15

  • Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.

2024. december 31., 06:22

  • Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.

2024. december 31., 07:47

  • Gazdaság
Donald Trump éppen csodát tesz a forinttal

Donald Trump éppen csodát tesz a forinttal

A megválasztott amerikai elnök meggondolhatja magát egy égető kérdésben.

30 perce

  • Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.

2024. december 30., 21:22

  • Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.

2024. december 31., 12:47

  • Címlapon
Elindult a One Magyarországon, bemondták a tarifákat

Elindult a One Magyarországon, bemondták a tarifákat

Különleges mobilos meglepetést is bejelentettek.

4 órája

  • Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát

Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.

2024. december 31., 09:52

  • Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.

2024. december 31., 14:40

  • Gazdaság
Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Közeleg a sorsdöntő pillanat, amikor elbúcsúzunk az Ügyfélkaputól.

2024. december 30., 10:54

  • Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

27,5 millió forint a bírság összege.

2024. december 30., 09:56

  • Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.

2024. december 31., 14:52

  • Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Megjöttek a III. negyedév adatai.

2024. december 30., 10:27

  • Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Emelkedni viszont egyelőre nem fog.

január 1., 11:42

  • Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?

január 1., 13:22

  • Gazdaság
Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

Kevesebb hosszú hétvégénk lesz 2025-ben, mint 2024-ben volt

A ledolgozós hétvégék száma viszont nem csökkent.

január 1., 12:38

  • Címlapon
Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

A miniszterelnököt feltehetően egy ajurvédikus gyógyító is kezelésbe vette.

7 órája

  • Címlapon
Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.

4 órája

  • Címlapon
Magyar Péter a pálmafák árnyékába küldött üzenetet Orbán Viktornak

Magyar Péter a pálmafák árnyékába küldött üzenetet Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorból mára Gyurcsány Ferenc vált.

3 órája

  • Gazdaság
Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás

Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás

Váratlanul megrongálódott egy Telekom-adótorony.

2024. december 30., 18:44

  • Címlapon
Kíméletlen adat érkezett a magyar háztartások anyagi jólétéről, uniós szinten borzasztó a helyzet

Kíméletlen adat érkezett a magyar háztartások anyagi jólétéről, uniós szinten borzasztó a helyzet

Az európai uniós statisztikák szerint az összes szomszédos országban jobb a helyzet.

3 órája

  • Gazdaság
A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.

2024. december 30., 16:26

  • Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.

2024. december 30., 17:53

  • Gazdaság
Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Ma-holnap még van egy lehetőség, amiről vétek lenne lemaradni.

2024. december 30., 17:32

  • Gazdaság
Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket

Jön a szuperhatóság, ami ha kell, lesújt a futárcégekre.

2024. december 30., 15:26

  • Gazdaság
A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A hazai vendéglátóipari kultúra és a magyar élelmiszeripar versenyképtelenségének okai szakmai szemmel.

2024. december 30., 14:49

  • Címlapon
Zelenszkij: Lukasenka bocsánatot kért, Trumppal megszülethet a megállapodás

Zelenszkij: Lukasenka bocsánatot kért, Trumppal megszülethet a megállapodás

Az ukrán elnök elmondta, mire van szüksége Ukrajnának a tűzszünethez.

4 órája