Kétfelé osztják vagy eladják a Középületépítő Zrt.-t - erről születhet döntés akár a közeli napokban. Amint arról már korábban beszámoltunk, több érdeklődő is megvenné a patinás építőipari céget, az elmúlt napokban azonban már egy komoly érdeklődő is akadt. Az Index értesülése szerint egy meg nem nevezett magyar vállalkozás - a Napi értesülései szerint egy építőipari és építőanyag-gyártó csoport - a részvények kétharmadát vásárolná meg az MFB Investtől és a Hídtechnika Kft.-től.
Ezzel szinte egy időben felvetődött annak lehetősége is, hogy szétválasztják a céget. A Középületépítő Reorg Kft.-nek nevezett vállalkozásba vinnék a még értékes vagyonelemeket és a többmilliárdos rendelésállományt, a "rossz" cég sorsa pedig a felszámolás vagy végelszámolás lenne. A Napi úgy tudja, hogy a "Reorg"-céget már megalapították, és ennek lehetséges tulajdonosa a magyar állam lenne. Erről meg is kezdődtek a tárgyalások a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel.
E két megoldási lehetőség a cég legutóbbi közgyűlésén nem került szóba, és az átalakulás nem lesz terítéken a jövő keddi közgyűlésen sem. A február negyedikei gyűlés legfontosabb napirendi pontja ugyanis a tőkehelyzet rendezése lesz. A cégnek azonnali, több száz millió forintos tőkeinjekcióra van szüksége - ám erre úgy tűnik, egyik nagy tulajdonos sem lesz hajlandó. A részvények 49 százalékát birtokló Magyar Fejlesztési Bank már korábban kijelentette, hogy nem hajlandó további tőkét invesztálni a cégbe.
A Középületépítő átalakításához szükséges milliárdos reorganizációs hitelről ugyan tovább folynak a tárgyalások a kereskedelmi bankokkal, de kétséges, hogy ily módon tőkéhez jut-e a cég. A helyzetet súlyosbítja a magyar gazdaságban is egyre jobban érezhető válság, valamint az, hogy a 2008. évi árbevétel a tervezett 15 milliárd forint helyett mindössze 5 milliárd lett - mindeközben a cég kötelezettségállománya 5,5 milliárd forintra nőtt. Megkeresésünkre az MFB Invest nem kívánt további információkkal szolgálni, így csupán az tekinthető biztosnak, hogy a fejlesztési bank az eddig átutalt négymilliárd forint után már nem kíván több pénzt a cégbe pumpálni.