Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Magyar cikkek
A szaktárca a törvénymódosítást azzal indokolja, hogy vissza kívánja szorítani a munkavállalók kényszervállalkozókénti foglalkoztatását. A törvény következményeként ugyanakkor százezerszámra jelenthetnek totális csődöt a számlás munkavállalók. Mindeközben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) megtette azt, amit a törvénymódosítás előtt (vagy inkább: helyett) kellett volna tennie - társadalmi vitát kezdeményezett az önfoglalkoztatásról.
A munka törvénykönyvének (Mtk.) július elsejével hatályba lépő változása értelmében a munkavégzés alapjául szolgáló szerződést annak tartalma - s különösen a tényleges munkavégzés jellege - alapján kell megítélni. Eszerint munkaviszonynak minősül minden olyan jogviszony, amelyben a szolgáltatás tárgya a foglalkoztató részére ellenérték fejében végzett munka. Ez alól kivétel a vállalkozási és a megbízási szerződés, illetve a társaság tagjának a személyes közreműködése. Ám a gyakorlatban épp ezeket a kivételeket kívánja munkaviszonnyá minősíteni a törvény. A tényállás megállapításának joga a munkaügyi felügyelőé, aki - amellett, hogy három napra minden iratot lefoglalhat - a jövőben akár 6 millió forintos büntetést is kiszabhat. A bírság összege ezzel a korábbinak a duplájára nő; ez a változás június 1-jétől hatályos.
Egy olyan országban, ahol például a takarítónők (vagy az újságírók) túlnyomó többsége egyéni vállalkozóként vagy "cégtulajdonosként" igyekszik megkeresni mindennapi betevőjét; ahol biztonsági őrnek, kereskedelmi képviselőnek vagy hirdetésszervezőnek számlaképesség nélkül úgyszólván senkit sem alkalmaznak; ahol amúgy - miközben a hivatalos munkanélküliségi ráta örvendetesen alacsony - a munkalehetőség annál kevesebb, minél kisebb egy település; ahol a szakszervezetek (a mozdonyvezetőkét kivéve) jóformán semmiféle jogukat nem képesek érvényesíteni; ahol napról napra nő a különbség a - közpénzből fizetett - állami alkalmazottak és az őket finanszírozó magánszféra foglalkoztatottai között (az előbbiek javára) -, ott azért nagyobb körültekintéssel kellene belepiszkálni a rendszerbe.
Magyarországon az emberek nem azért váltanak ki egyéni vállalkozói engedélyt, vagy alakítanak betéti társaságot a feleségükkel, mert nincs jobb dolguk. Nézzük az adatokat: egyéni vállalkozói engedélyt (a hatósági eljárás díját persze nem számítva) egyetlen fillér tőkebefektetés nélkül is kiadnak; a betéti társaságok túlnyomó többségének (csaknem 90 százalékának) a "tőkéje" kevesebb egymillió forintnál, és - miközben egy új kétszobás lakás ára meghaladja a tízmilliót - a kft.-k háromnegyedének 5 millió forint vagy ennél kevesebb a törzstőkéje. Magyarország - büszkélkednek gyakorta a politikai elit tagjai - a vállalkozók országa. Pedig jobb lenne, ha a politikai elit végre belátná: Magyarország a kényszervállalkozók országa.
Özv. Takácsné - Erzsike néni - jobb szeretne főállásban takarítónő lenni a Művek Rt.-nél fix havi fizetésért, évi rendes szabadsággal, remélhetőleg tisztes nyugdíjjal. Fogalma sincs a költségelszámolásról, retteg a számára átláthatatlanul bonyolult adóbevallásoktól, nem érti, miért kell fölszámolnia az áfát, ha azt be kell aztán fizetnie, elfelejt félrerakni a helyi iparűzési adóra, a boltban későn jut eszébe - amire a könyvelője figyelmeztette -, hogy áfás számlát kéne kérnie. Egyszóval
gyűlöli az egészet,
de a folyamatos költségcsökkentési kényszer közepette - megfelelő védelem hiányában - az ő alkalmazotti státusa bizonyult a leggyengébb láncszemnek.
Hét dolgot kell világosan látni: 1. Erzsike néni, a "vállalkozó" nem volt, nincs és nem is lesz abban a helyzetben, hogy személyes sorsáról szabadon dönthessen, úgy, ahogyan az neki a legjobb lenne. 2. Jelenlegi helyzete - hogy tudniillik havonta számláz, vagyis képes eltartani önmagát - mindent összevetve mégiscsak jobb, mintha egyetlen fillér jövedelemhez sem jutna önerejéből. 3. Törvénymódosítás ide vagy oda, semmiféle garancia nincs arra, hogy munkaadója (megbízója) munkaviszonyba veszi. 4. A törvénybe foglalt jó szándék és szigor a legnagyobb valószínűséggel azt eredményezi, hogy megbízási szerződését felbontják ugyan, státusba azonban nem veszik; ebből pedig 5. az következik, hogy megélhetése veszélybe kerül, ám (hiszen Erzsike néninek nem lesz jövedelme, amiből adót fizessen) 6. az állam bevételei is csökkennek, ráadásul 7. a kevesebb állami adó- és járulékbevételből kell majd finanszírozni özv. Takácsné, Erzsike szociális segélyét.
A vállalkozói lét szigorítását indokló leggyakoribb érv szerint a vállalkozók túl kevés jövedelem után fizetnek adót. A tények igazolni is látszanak e vélekedést: 2001-ben például - az szja-bevallások tanúsága szerint - az éves munkajövedelmek átlaga 1 millió 18 ezer forint volt, ezzel szemben az egyéni vállalkozók csupán átlag 413 ezret kerestek. Az alkalmazotti fizetés és a vállalkozói jövedelem azonban összemérhetetlen. Az alkalmazott bemegy a munkahelyére, és magától értetődik, hogy az irodában ég a lámpa, telefonjában él a vonal, az asztalon ott a gemkapocs, kétévente kicserélik a számítógépet, fizetik a kiküldetés költségét, nem kell aggódni a hivatali kocsi biztosítása miatt. Az állam - közpénzekből fizetett - alkalmazottai számos további bónuszt élvezhetnek, hiszen szabadidejükben - magánemberként! - is hozzájuthatnak olyan áruhoz vagy szolgáltatáshoz, amelyet az üzleti szférából származó adóbevételekből is finanszíroznak (olcsó számítógép, internethasználat), lakáshitelüket maga az állam garantálja, tízévente hathavi - természetesen fizetett - rekreációs szabadság illeti meg őket, a tizenharmadik havi fizetésről, a törvények által garantált illetményemelkedésről, az állásból való kimozdíthatatlanságról nem is beszélve. A munkaidő fix, a túlóráért vagy a készenlétért pluszpénz jár. Ez persze még nem a lottóötös; de egy olyan országban, ahol például falvak sokaságában csak az önkormányzatnál és az ahhoz kötődő intézményeknél van munkalehetőseg, ez nem kevés.
Az üzletember - nevezzük így az egyéni vagy társas vállalkozót - minden elképzelhető (üzleti és privát) kiadását maga finanszírozza a saját bevételeiből; fizeti az áramot, a telefont, a benzint. Magának vesz autót, szerszámot. Szabadságra akkor mehet, ha a munkáját elvégezte - és maradt rá pluszpénze. Munkaideje nincs, csak munkája, amit el kell végeznie, hiszen ettől függ, megkapja-e a pénzét; a túlóra számára ismeretlen fogalom. Bevallott jövedelme után maga utalja át a társadalombiztosítási járulékokat, az adókat - ezek mind az ő költségei -, kötelessége ismerni és betartani a határidőket, az összes törvényt (vagy pénzért alkalmazni valakit, akinek ez a dolga), mert ha nem, akkor megbírságolják. Lakáshiteléhez magának kell összekotornia a fedezetet, mert a vállalkozó a bankok számára maga a megtestesült rizikó. Tevékenységét a piacgazdaság törvényei szerint végzi, ennélfogva üzleti kockázatot vállal; ezek közül a legnagyobb az, hogy amit ma csinál, arra holnap a megrendelője esetleg nem tart igényt; számára nem garantál semmit sem az állam. Mi több, az egyéni vállalkozó (és a betéti társaság beltagja) a minimálbér-emelésnek csak a hátrányát (a magasabb járulékot) érzi, előnyeit (az alkalmazotti kedvezményt) nem élvezheti (ami évi 36 ezer forint mínusz a számára).
Igaz, ha elég agyafúrt a könyvelője, az egyéni vállalkozó áfás számlára veszi még a macsakakaját is, és havonta annyi tisztítószert számol el "költségként", amennyi másnak egy egész választási ciklusra elég, kilométer-elszámolásai pedig - havonta háromszor kerülve meg a földet - legföljebb Münchhausen báró utazásaihoz mérhetők. Ám - hallatszik a replika - ha nem volnának akkorák a közterhek, nagyobb volna a fizetési hajlandóság. Tény: amikor a társasági nyereségadót a felére csökkentették, a befizetett összeg nem csökkent, hanem - mindenki meglepetésére - nőtt.
Mindent összevetve végül is adható logikus magyarázat arra, hogy az egyéni vállalkozói jövedelem
miért alacsonyabb,
mint az alkalmazotti átlagkereset. S ehhez hozzávehetjük, hogy az aktív kor utáni nyugdíj alapját is e jövedelmek képezik, vagyis az alkalmazottak lényegesen magasabb havi fixre számíthatnak öregkorukra.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2003 januárja óta az évszázad esélyét nyújtja - illetve az Mtk. várható módosítása után: nyújtotta - azoknak, akik élhetnek vele. Az evás befizeti a bruttó bevétel 15 százalékát, kiperkálja a bért és annak közterheit, majd a maradékkal - ezt mondja a törvény - lényegében azt csinál, amit akar. Ha elég okos, a jövőre gondolva valamennyit félrerak belőle; ha elég optimista, elkölti az utolsó fillérig, senki nem törődik, pontosabban: semmilyen hivatalos szerv nem törődhet vele. Az eva az állam tisztességes ajánlata volt a kényszervállalkozóknak: fizesd a megfizethető szintű adót, cserébe nem kell számlát vásárolnod, áfával ügyeskedned stb. Az evatörvény - egyre ritkább az ilyesmi - a magyar valóságból indult ki; s láss csodát, ugyanaz történt, mint a társasági adó csökkentése után: a tervezettnél jóval több pénz folyt be a költségvetésbe az első negyedévi befizetésekből.
Július elseje - az Mtk. módosításának hatálybalépése - után ez a rendszer omolhat össze. Pusztán amiatt, mert
valakik már megint nem
az - egyébként több százezernyi ember, vagy ha így jobban tetszik: választópolgár mindennapjait meghatározó - realitásból indultak ki.
A megváltozott törvényszöveg szerint özv. Takácsné takarító egyéni vállalkozó foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében munkálkodik. A munkaügyi ellenőr kikérdezi özv. Takácsnét, aki beismeri, hogy az irodaépületbe mindennap be kell járnia, megbízási díját havonta kapja (áfástul, számlára). A munkaügyi felügyelőnek könnyű dolga lesz: a megbízási szerződést - a világos tartalma alapján - munkaszerződéssé fogja minősíteni. (Ezt - az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint - bíróság előtt lehet majd megtámadni.) Kiszabhat bírságot is - ennek alsó határa 50 ezer forint. Ezzel azonban a tortúrának nincs vége. A szerződés, amelyet a felügyelő átminősített, maga a tökéletes bizonyíték, ha úgy tetszik beismerő vallomás, hiszen tartalmazza a megbízás kezdetét is. Akkortól kezdve visszamenőleg is meg kell fizetni a közterheket - sőt, mivel e közterhek nem időben lettek megfizetve, az általános gyakorlat szerint a munkaadó jogosan megbírságolható.
Ennél is egyszerűbb lesz elcsípni - ez amúgy a klasszikus példa a szaktárca részéről - az "egyéni vállalkozó" biztonsági őröket, akiknél a napnál is világosabb az alá-fölérendeltségi viszony, a munkaidő-beosztás. Lerí róluk, hogy melyik cégnek dolgoznak igazából: egyenruhát, egyeninget, egyennyakkendőt viselnek, fejükre egyensapkát, lábukra egyencipőt húznak. De az írott és elektronikus média úgynevezett vállalkozói is reszkethetnek, hiszen a főszerkesztéstől a tördelésig minden a különböző bétékkel kötött megbízási szerződéseknek a végeredménye. Újságíró bárkiből lehet (lesz is) tehetség, elhivatottság vagy szakismeret nélkül - számlakönyv nélkül azonban soha. Az Mtk. módosításával - és annak szigorú betartásával - szerkesztőségek sora lehetetlenülhet el, és fejezheti be a lapkészítést.
A világ rendje júliustól tehát helyreáll. Minden az lesz, ami. A krumplileves az krumplileves, ugye, a munkaviszony meg munkaviszony.
Arról, hogy a status quo felmondásának a hátterében milyen politikai megfontolások húzódnak meg - egyáltalán: vannak-e - úgyszólván semmit sem tudni. Például végiggondolta-e a törvényhozásban valaki, hogy egy ilyen horderejű döntést csak a tébéjárulékok, az szja csökkentésével együtt lenne szabad végrehajtani, különben százezrek megélhetése kerül veszélybe. Mindenesetre a kormánypártok mindent megtettek azért, hogy egy társadalmi réteget magukra haragítsanak és az ellenzék térfelére tereljenek.
Ballai József
|
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
