Kockázati tényezőnek tekinti Brüsszel, hogy nem tudni, mit kezd a magyar kormány a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. államilag garantált adósságával, amelynek összege a GDP több mint egy százaléka - legalábbis ezt jelezte az Európai Bizottság a közelmúltban megjelentett előrejelzésében. Azt már szakértőink teszik hozzá, hogy amennyiben a kormányzat a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a hitel átvállalására kényszerülne, az tovább növelné az államháztartás hiányát, ami e nélkül is dinamikusan nő a következő években.
Az adósságnak a GDP-hez viszonyított aránya a brüsszeli prognózis szerint a 2005. évi 61,7 százalékról 2006-ban 67,6 százalékra bővül. A 2007-es és 2008-as évre az adósság aránya az ütemezés alapján még tovább nő, a GDP 70,9, illetve 72,7 százalékára. Ezeket a számokat írhatná tehát felül a MÁV hitelállományának átvállalása. Ábrahám Gergely, a közlekedési tárca szóvivője elmondta: a 2007-es költségvetési törvény tervezetében szereplő 111,6 milliárd forintos állami tőkejuttatás azon túl, hogy javítja majd a vasúttársaság tőkehelyzetét, a MÁV-hitelek egy részének kiváltására is fedezetet biztosít.
2006. szeptember 30-án a MÁV igénybe vett hitelállománya 272,4 milliárd forint, ebből a működési hitel 153,6 milliárd, a beruházási hitelállomány 118,8 milliárd forint volt. Hiteleinek egy része forgóeszköz-finanszírozásra (működési hitelek), másik része pedig beruházások finanszírozására (pályafelújítás, gördülőállomány-felújítások, új járművek beszerzése, stb.) szolgál. A társaság hiteleinek mintegy 90 százaléka hosszú lejáratú, a kölcsön 80 százaléka állami garanciával fedezett.
"Hiteleinket rendkívül kedvező, BUBOR, illetve Euribor közeli kamatokkal, valamint a jellemzően hosszú lejáratú kölcsönöket általában néhány év moratórium után történő egyenletes törlesztéssel vettük fel" - tájékoztatott a vasúttársaság illetékese. A MÁV az említett hitelek kapcsán egyébként 15 belföldi bankkal és öt külföldi pénzintézettel áll szerződéses kapcsolatban.
Arra a kérdésre, hogy terveznek-e még az idén újabb hitelt felvenni, s milyen célra, azt a választ kaptuk, hogy októberben kötöttek meg egy 55 milliárd forint összegű állami kezesség melletti hosszú lejáratú forgóeszközpótló hitel felvételéről szóló szerződést, továbbá folyamatban van egy 6 milliárd forint összegű folyószámlahitel felvételére irányuló közbeszerzési pályázat, szerződéskötésre 2007. év első napjaiban kerülhet sor.