A Détej vásárolta meg a MiZo-t MFB-hitelből?

A jelenlegi kormány által (részben baráti kézbe) privatizált agrárcégek tulajdonában lévő három társaság alkotta Détej-konzorcium adta el a MiZo Baranyatej Rt.-t a felszámoló Vectigalis Rt. - írja a Napi Gazdaság.
Varga Jenő, a MiZo Baranyatej Rt.-t felszámoló Vectigalis Rt. elnök-vezérigazgatója a Napi kérdésére elmondta: a korábban felfüggesztett versenytárgyalást szerdán folytatták, s a céget a legjobb ajánlattevőnek értékesítik. A vevő kérésére Varga nem árulta el a cég nevét, s a vételárat sem közölte.

Hitelből fizetik a 7 milliárdos vételárat

Az üzleti lap értesülései szerint a felszámoló a korábban kért 7,5 milliárd forint helyett megelégedett 5 milliárd forinttal, a készletállományért pedig 1,9 milliárd forintot kért.

A vételár és a készletek megfizetését a Détej Kft., illetve a mögötte álló konzorcium vállalta hitelből, bankgaranciával.

Nem az OTP a hitelező

A Napi Gazdaság megkeresésére az OTP Bank cáfolta, hogy ők segítenék a Détej mögött álló konzorciumot, melyben "a Fidesz holdudvarába tartozó személyek is tulajdont szerztek".

A lap szerint valószínűleg ismét a Magyar Fejlesztési Bank Rt. segíti meg hitellel a privatizált agrárcégeket.

Az MFB már korábban is segített

Az új MiZo-tulajdonosoknak már korábbi cégeik megvételéhez összesen 13 milliárd forint hitelt adott az MFB, 20 éves futamidőre, 3 százalékos éves kamatra, kétéves törlesztési moratórium mellett. íp> Később további 17 milliárdot folyósított számukra a bank, szintén 20 évre, 7 százalékos kamattal.

A fejlesztési bank nem kommentál

A Napi információi szerint a MiZo felvásárlására törekvő, egyebek mellett tejtermeléssel is foglalkozó társaságok további hitelt kértek az MFB-től. A több mint 12 milliárdos összegből a nagyobb részt a MiZo eszközeinek megvásárlására, a kisebbet feltehetően a MiZo forgóeszköz-finanszírozására fordítanák.

A MFB nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, a pénzügyi lap mindenesetre kételkedik abban, hogy a cégek a mezőgazdaság alacsony jövedelmezősége mellett az összesen 42 millárd forintnyi hitelt az érintettek vissza tudják fizetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25