További Magyar cikkek
132-133 milliárd forint plusztámogatás
h i r d e t é s | ||
Ugyanakkor - hangsúlyozta - fontos lenne, hogy a költségvetés ne "pántlikázza" fel az egyes összegeket, a parlament hagyja meg a források felhasználásáról szóló döntést az érintetteknek. A képviselő szerint az önkormányzati költségvetés növeléséhez szükséges összegeknek több forrása is lehet: saját pártján belül arra figyelmezteti képviselőtársait, hogy a további gazdaságélénkítésre szánt források, az áfakörben történő átsorolások a helyhatóságoktól vonják el pénzeket, az SZDSZ-t pedig még az adóvitában a negyedik, negyvenszázalékos szja-kulcs bevezetéséről igyekszik meggyőzni.
Plusz 55 milliárd kellene a fővárosnak
Egyértelműen prioritásként kezeli majd az önkormányzatok és azon belül is a főváros finanszírozásának kérdését az SZDSZ - hangsúlyozta Bőhm András, a párt fővárosi frakcióvezetője, a parlament költségvetési bizottságának tagja. Úgy látják, további 55 milliárd forint kellene minimálisan az idei szint tartásához (ez a költségvetés tervezetében szereplő 77 milliárd forinttal együtt összesen 132 milliárd többletet jelentene). Ez azonban még mindig csak ahhoz lenne elég - hangsúlyozta -, hogy a helyhatóságoknak ne több, "csak" ugyanazon nehézségekkel kelljen szembesülniük, mint az idén.
A politikus szerint a források tekintetében elsősorban a költségvetés sarokszámainak, a 3,8 százalékos államháztartási hiány felülvizsgálata jöhet szóba, ezt követően kell az egyéb kiadások lefaragásának lehetőségét megvizsgálni. A negyedik adókulccsal kapcsolatos felvetésre reagálva ugyanakkor úgy vélte, pártja nem támogatja azt, de annak bevezetése aligha oldaná meg a helyzetet.