Orbán Viktor szerint az üzleti élet, a befektetők napokon belül be fogják látni, hogy Magyarország stabilitásának legnagyobb akadálya a mostani miniszterelnök. Erről a Fidesz elnöke a InfoRádió Aréna című műsorában beszélt szombaton.
Rossz lóra tettek a befektetők
"A legfontosabb kérdés valóban a stabilitás. Az üzleti életnek, a befektetőknek be kell látniuk - szerintem napok kérdése és be is fogják -, hogy a stabilitás legfontosabb akadálya az maga a mostani miniszterelnök. Ez az ország nem lesz stabil, amíg a mostani kormány és a mostani miniszterelnök áll az élén" - fogalmazott Orbán Viktor. Közölte: az emberek nem fogják elfogadni ezt a kormányt.
Úgy vélte, ha a nemzetközi befektetők biztonságban akarják tudni a beruházásaikat, ha a profitjukhoz hozzá akarnak jutni, ha a magyarországi terveiket nem akarják feladni, akkor tudomásul kell venniük, hogy "az a ló, amire ők tettek, megbukott."
Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc "dilettáns" stabilizációs csomagja megbukott, mert ezt nem fogadja el a társadalom. Közölte: olyan stabilizációs terv kell, amelyet elfogadnak az emberek. Hozzátette: a Fidesznek vannak szakértői programjai.
Az ellenzéki pártelnök azt mondta, adót kell csökkenteni, méghozzá jövő januártól. A politikus szerint ráadásul az adóterheket "jelentősen csökkenteni kell", mert "ha nem csökkentjük az adókat, nem tudnak az emberek dolgozni, ha nem tudnak dolgozni nem tudnak értéket termelni, ha nem termelnek értéket nem kapnak fizetést, ha nem kapnak fizetést nem tudnak adót fizetni sem" - mondta a politikus.
A kevesebb több
Az adócsökkentés az államháztartási hiányra adható pozitív válasz. Az adócsökkentéssel lehet orvosolni az államháztartási hiányt is. Adóemeléssel nem csökken az államháztartási hiány, adóemeléssel tovább fog nőni az államháztartás hiánya, mondta Orbán Viktor.
Véleménye szerint a kamatadó nem hozta meg a várt eredményt, hiszen nem folyik be a várt bevétel. Az áfaemelés hatásai ellen úgy védekeznek az emberek, hogy "bevonulnak" a szürke vagy fekete gazdaságba.
A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva közölte: "az EU egyáltalán nem hagyta jóvá a kormány szakmai programját. "A konvergenciaprogramról alkotott brüsszeli vélemény nem a program jóváhagyása. Ez valami félreértés." - mondta.