Az amerikai Krause Publications kiadó, a World Coin News magazin kiadója 25 éve szervezi a "The Coin of the Year" (Az év érméje) pályázatot, amelyen idén először közönségdíjat is hirdettek. A közönségdíj sorsáról a nagyközönség interneten leadott szavazatai döntöttek: az Index olvasóinak is köszönhetően a győztes a Magyar Nemzeti Bank által 2006-ban kibocsátott jubileumi 50 forintos forgalmi érme lett, amely az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket – közölte az MNB.
A pályázati anyagok elbírálását nemzetközi zsűri végezte; így választották ki a szakmai kategóriagyőzteseket. Ezen kívül a nagyközönség számára is összeállítottak egy jelöltlistát, amelyen az 50 forintos magyar érme is szerepelt. "Az év érméje" közönségdíjasára végül több mint százezer szavazat érkezett a világ minden részéről. A versenyben a magyar ötvenes olyan versenytársakat utasított maga mögé, mint a francia 10 eurós Verne-emlékérem, vagy a Benjamin Franklin születésének 300. évfordulójára kiadott amerikai egy dolláros. A teljes mezőnyt itt nézhetik meg. (Az oldalon úgy tűnik, még lehet szavazni, de a szervezők már tájékoztattak a hivatalosan csak február másodikára ígért eredményről.)
A 2006-os jubileumi 50 forintos hátlapja Kósa István alkotása. (Az előoldal, mely Bartos István munkája, a "sima" 50 forintos éremképével azonos.) Az kép a Magyar Nemzeti Bank által szintén az 1956-os forradalom emlékére kibocsátott 500 forintos emlékbankjegy grafikai tervén alapul, annak éremre "fordított" változata. A bankjegy grafikai tervét Pálinkás György, a Pénzjegynyomda munkatársa készítette. Az érme réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 7,70 gramm, átmérője 27,4 mm, széle sima. Az érmét a Magyar Nemzeti Bank 2006. október 20-án bocsátotta ki 2 millió példányban.