![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Idén már nem lesz OTP részvény Varsóban
Szeptember 29-én jelentette be Csányi Sándor Varsóban, hogy kezdeményezi a pénzintézet részvényeinek a varsói tőzsde blue-chip szegmensébe történő bevezetését.
A sok áttételes költség miatt ez nem a kisbefektetők számára lenne vonzó lehetőség, hanem inkább a lengyel befektetési alapoknak, akik így komolyabb mennyiséget halmozhatnának föl OTP-s papírokból – mondták akkor, igaz, a mai éppencsak 3000 forint körüli szinteknél jóval magasabb árfolyam mellett. Elemzők szerint ugyanakkor nem terelné el mindez jelentősen a papírok forgalmát Budapestről.
Csütörtökön azonban azt közölte a bank, hogy a papírok varsói tőzsdére történő bevezetést elhalasztják, vagyis ebben az évben már biztos nem kerülnek forgalmazásra a részvények Lengyelországban. Mindez összefüggésbe hozható a globális pénz- és tőkepiaci folyamatok kedvezőtlen hatásaival, de a bevezetés mindenképpen napirenden marad a banknál.