További Magyar cikkek
Nem 500, hanem 578 milliárd forintnyi támogatásról döntött a kormány szerdán – derült ki Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Valójában azonban ennél jóval kevesebb pénz, legfeljebb 388 milliárd forint talált gazdára, a további 190 milliárdot egyelőre csak remélhetik annak a 80 projektnek a készítői, amelyeket át kell dolgozni.
A miniszter csütörtökön azt mondta, hogy 191 kiemelt projekt támogatásáról döntött a kormány, ezekre maximum 388 milliárd forintot lehet költeni. Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban használják fel a pénzt, a szerződéskötések előtt szigorú költségvizsgálatot végeznek, és igyekeznek a költségeket csökkenteni, mondta Bajnai.
Elkerülők és felújítások
A pénz nagy részét a hét régió javaslatai alapján, a regionális operatív programok terhére osztják szét. A dél-alföldi régió 12 milliárdot, a nyugat-dunántúli 31, míg a közép-magyarországi 34,5 milliárdot kap. A többi régió nem közölte, mennyi pénzhez jut a 388 milliárdból.
Az erről szóló terveit csak szeptemberre elkészítő észak-alföldi régió kivételével minden régióban költenek alsóbb rendű, négy- és ötszámjegyű utakra és városi útszakaszokra, összesen 117 ilyen beruházás kezdődik el. Zömében felújítások lesznek, de uniós támogatásból épül meg a Baranya megyei Hosszúhetény és a Pest megyei Bugyit elkerülő út, emellett jut pénz egy monori csomópont átépítésére, a Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötő út építésére és felújítására, valamint a Mágocs-Dombóvár összekötő út dombóvári bekötésére is.
A legtöbb útfejlesztés Pest megyében kezdődik, itt 28 beruházás kapott támogatást. Vas megyében 17, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15 útfelújítás és -építés indulhat uniós támogatásból. A budapesti útfejlesztési programok mindegyike második körös lesz, vagyis csak novemberben születik azokról végleges döntés.
Pénz az apátságnak, vízvissztartásra és vallási turimusra
Bár a kormány azt nem közölte, melyik beruházásra mennyi támogatást ad, a támogatott fejlesztések listáját közzétették, itt megtalálja. A már szerdán ismertett nagyobb beruházások – a budai vár rendbe tétele, a zeneakadémia megújítása, a Szépművészeti Múzeum fejlesztése – mellett lesz pénz a vallási turizmust szolgáló Hit és Egészség projektre, amely Máriapócs és Nyírbátor összefogásával valósul meg, valamint Pannonhalmi Főapátság turisztikai vonzerejének javítására.
Szintén a támogatott beruházások között van a Nagy-Pándzsa vízgyűjtő revitalizációja Győrben, Vas megyében a lukácsházi tározó, továbbá egy komplex vízvisszatartási akcióprogram a Nagyszéksós-tó vízrendszerében, Mórahalom és Domaszék térségében. Támogatják a nyíregyházi Esőerdő ház és Tarzan ösvénye elnevezésű projektet, a tatai Öreg-tó és Által-ér rehabilitációját, továbbá a pécsi konferencia- és koncertközpont megépítését.
Az országos támogatott projektek között szerepel a központi elektronikus szolgáltató rendszer bővítése, az elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása, valamint egészségügyi információs adatbázisok kialakítása. Központi szociális információs fejlesztéseket, a sürgősségi ellátás fejlesztését, valamint a cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztését és korszerűsítését szintén támogatják uniós pénzekből.
Akiknek még futniuk kell egy kört
A további előkészítésre javasolt, de a kormány által támogathatónak ítélt fejlesztések közé tartozik a szegedi Mars tér, a békéscsabai belváros, a kecskeméti korzó, a debreceni üzleti park fejlesztési terve. Ide került a záhonyi, Fényeslitke-Komoró térségében megvalósuló intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület kialakításának dokumentumát. Ez utóbbi azért érdekes, mert éppen csütörtökön jelent meg a hír, hogy az ukrán beruházó eldöntötte: a térségben 300 millió eurós beruházással hengerművet és kohót épít.
A feltétellel támogatott fejlesztések listáján van a nagy adósságok közül a budai vár mellett a budapesti Tüskecsarnok, a városligeti műjégpálya. Szintén át kell dolgozni három fővárosi fürdő, a Gellért, a Lukács és a Széchenyi felújítása. Ide sorolták a központi régió pályázati közül a Szob-Nagybörzsöny kisvasút teljes felújításának második ütemét is.
Szintén pótvizsgáznia kell a miskolci belváros és az Avas hegy rehabilitációs programjának, a Monostori erőd euroregionális kulturális és turisztikai központtá alakításáról szóló terveknek, továbbá az okmányirodai ügyintézés évek óta tervezett elektronizálásának. A továbbfejlesztés során kidolgozott projekteket szeptembertől ismét be lehet nyújtani, amelyek támogatásáról novemberben születik döntés, mondta Bajnai Gordon.