A Közbeszerzési Értesítő szerint az európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást a győri székhelyű Cronopont Kft. nyerte el nettó 1,097 milliárd forintos ajánlatával. A másik pályázó, a debreceni központú Piremon Kht. 1,167 milliárd forintos ajánlatot tett.
A vállalkozási szerződés szerint a nyertesnek 640 váltós kerékpárt (245 darabos opcióval), 4.148 váltós biciklit (1.676 darabos opcióval), 30 kerékpár utánfutót kell leszállítania. Az ötéves karbantartást is magába foglaló szerződésben szerepel 150 millió forint keretösszegig eseti javítások elvégzése is.
Tomecskó Tamás, az MP szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az eljárás nyertese a kifejezetten postai igények alapján Szlovéniában kifejlesztett KRPAN típusú kerékpárt szállít, amely ma már számos ország postai kerékpárjaként bizonyítja, hogy alkalmas postai kézbesítő kerékpárnak.
Ezt a típust alkalmazza jelenleg a szlovén, a horvát és az észt nemzeti posta, és a magyar mellett jelenleg finn postai megrendelés teljesítése is folyik. A gyártó francia postai érdeklődésről is beszámolt.
A kerékpár teljes felszereléssel mindössze 28 kilogramm súlyú. Különösen erős alumínium vázzal, erősített villákkal, nagyszilárdságú monoblokk hajtóművel rendelkezik. A kerekek könnyű alumínium abroncsokból és minden évszakban jól használható, kevlár betétes köpenyekből állnak. A pedálok csúszásmentesek, a nyereg kielégíti a magas szintű ergonómiai igényeket is.
Tomecskó Tamás kiemelte, hogy a kerékpárok két változatban kerülnek a Magyar Postához, az egyik hagyományos, egysebességes kivitelű, a másik pedig tartalmaz egy 3 sebességes Shimano Nexus agyváltót.