Félmilliárdnyi regadót csaltak el

2006.03.20. 09:35
Az eddig elindult vizsgálatok szerint mintegy félmilliárd forintot csalhattak el a regadóval kapcsolatos okirat-hamisítók. A hivatalok szerint a bűnözőket ma már kiiktatja a március 1-jétől működő online és utólagos kontrollrendszer, valamint az adóigazolási szisztéma.
Eddig 91 esetben bukkantak adócsalásra, és további 80 esetben vizsgálódnak, az eljárások összesen 525 gépkocsit és 6 motorkerékpárt érintenek. Az elkövetési értékről ugyan még nem áll rendelkezésre pontos adat, de autónként az elcsalt adó értéke egymillió forint körül alakul, így az összes elkövetési érték megközelíti a félmilliárd forintot is - mondta Nagy János vezérőrnagy. A vizsgálatokat várhatóan április végén zárják le.

A vámhatóság szakértői szerint immáron bezárult a kör a regisztrációs adót csaló gépjármű-kereskedők körül, a többfázisú adategyeztetésnek és a biztonsági papírra nyomtatott regadóigazolásnak köszönhetően. A forgalomba helyezést végző okmányirodák és a vámhatóság között március 1. óta létezik online összeköttetés, az ügyintéző így a gépkocsi alvázszáma, motorszáma, motorkódja, a regadó-határozat száma, a gépkocsi típusa alapján kéri le a VPOP adatbázisából, hogy mehet-e a forgalomba helyezés.

Ha nem, az vagy a hibás adatokat jelzi - ez feltehetően gépelési hiba miatt fordulhat elő -, vagy azt, hogy a szóban forgó adatokkal jellemezhető gépkocsit már forgalomba helyezték, vagyis regadó-igazolását már felhasználták egyszer. Ez esetben visszaküldik az illetőt adategyeztetésre a vámhatósághoz, s ha bűncselekmény gyanúja merül fel, az ügyintézőnek is jelentéstételi kötelezettsége van. Az azonnali online kontrollt utólagos ellenőrzéssel is kiegészíti a vámhatóság.

A BM Központi Hivatala ugyanis a tárgyhó utáni hónap 15. napjáig a forgalomba helyezett személygépkocsik és motorkerékpárok rendszámát, alvázszámát, motorszámát és a forgalomba helyezés időpontját tartalmazó adatsort elküldi a VPOP részére, ahol utólag is összevezetik saját adataikkal a kapott információkat. A januári, mintegy 15 ezer forgalomba helyezés ellenőrzését még nem zárták le. A 2004. május 1-je és 2005. december 31-e közötti időszakot ugyanilyen típusú adatok alapján ellenőrzi a testület. Ez csaknem 300 ezer gépjármű vizsgálatát jelenti.

A vámhatóság szerint a többfázisú ellenőrzés és a regadó-igazolások átalakításának köszönhetően immáron lehetetlen elcsalni az adót okirat-hamisítással (korábban nemcsak a regadó, hanem például a környezetvédelmi besorolás igazolását is hamisították). Az adó befizetését ugyanis mostantól egyedi számmal ellátott, hologramos biztonsági papírra nyomtatják. Ráadásul még az idén vonalkódos rendszert vezetnének be, vagyis a forgalomba helyezendő jármű adatait az igazolásra nyomtatott vonalkód tartalmazná.

A vámhatóság részéről nincs akadálya a vonalkódos szisztéma bevezetésének, nagyobb beruházást az okmányirodák részéről igények, amelyeknek be kell szerezni a néhány tízezertől akár 200 ezer forintig terjedő értékű leolvasó készülékeket - tudtuk meg a jelenlegi informatikai összeköttetés fejlesztőitől.