A kormány előzetesen a munkaerőpiac részleges megnyitását javasolja a Románia és Bulgária 2007. január 1-jét követő európai uniós csatlakozása utáni időszakra - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden. A kabinet javaslata szerint a csatlakozás első két évében mintegy százharminc-száznegyven szakmára terjed majd ki az automatikus, minden egyéb vizsgálatot mellőző engedélykiadási gyakorlat.
A kormányfő a Románia és Bulgária európai uniós csatlakozását követő munkaerő-piaci stratégia ügyében kezdeményezett tanácskozáson elmondta, hogy a 130-140 liberalizált szakma listáját a január elsejéig megjelenő kormányhatározat melléklete fogja tartalmazni. Az abban felsorolt területeket félévente felül kell vizsgálni.
A munkaerő-piaci stratégiáról Gyurcsány azt mondta: a kormánynak kell döntenie és felelősséget viselnie ebben a kérdésben, de a javaslatot előzetesen elküldik a társadalmi partnereknek, a parlamenti pártoknak és az országgyűlési bizottságoknak is. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a két ország számára a felemelkedés lehetőségét jelentő uniós csatlakozásért sokat tett Magyarország is.
A munkaerő-piaci stratégia kidolgozásakor öt szempontot vettek figyelembe: az ország állampolgárai fogadják el, hogy az Európai Unió közösséget alkot, a nyitott Magyarország alkalmas legyen arra, hogy megfelelően védje és képviselje állampolgárainak érdekeit. "A harmadik szempont ennek a történelmi felelősségnek a problémája, a negyedik, hogy számos területen nincs elég szakképzett munkaerő, végül az ötödik a munkanélküliség kérdése" - mondta Gyurcsány.
"A kormánynak határozott szándéka, hogy amennyire lehet, kerülje a munkaerő-piaci stratégiáról szóló döntésben a Magyarországot oly sokszor megosztó szimbolikus politikai felhangokat" - mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő felidézte azt is, hogy az utóbbi években a magyar munkaerőpiac megnyitásáról megfogalmazott javaslatok - például a kedvezménytörvény, az Orbán-Nastase-paktum és több, 2002-től született kormánydöntés - egymástól egészen eltérő elképzeléseket tartalmaztak.