A SkyEurope vezetője elmondta, hogy a Szlovák Légügyi Hatóság 2003. szeptember 29-én kijelölte a SkyEurope Szlovákia Légitársaságot a Pozsony-Budapest-Pozsony menetrendszerű járatok lebonyolítására. Ennek alapján a magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium légügyi főosztálya november 4-én megadta a 2003/2004-es téli menetrendi időszakra a kereskedelmi üzemelési engedélyt, így a szlovák SkyEurope-cégnek semmiféle egyedi engedélyért nem kellett folyamodnia a PLH-hoz, és nem is tette ezt. A SkyEurope végül a november 4-i GKM-engedély alapján közlekedtette a pénteki járatát.
Lajstromba venni
Kiss László, a GKM légi közlekedési főosztályvezetője elmondta, a PLH-nak nem kellett tudnia arról, hogy a szlovák SkyEurpoe rendelkezik a 2003/2004-es téli menetrendi időszakra kereskedelmi üzemelési engedéllyel, hisz amíg a minisztérium a menetrend szerinti közlekedést engedélyezi, addig a PLH a charter-, egyedi útvonalengedélyeknél jár el. (Értelemszerűen ez utóbbiakról a GKM-nek nem kell informálódnia). A főosztályvezető elmondta: minden elő van készítve ahhoz, hogy a szlovák cég magyarországi leányvállalata, vagyis a SkyEurope Hungary Kft. is járatokat indíthasson. Ehhez azonban még be kell nyújtani a hiányzó dokumentumokat a PLH-hoz, ami után a hatóság - a már megszerzett légi üzemeltetési engedély mellé - kiállítja a tevékenységi engedélyt.
Ennek feltétele azonban, hogy magyar lajstromba vegyék a SkyEurope Hungary repülőjét, s az megszerezze a légi alkalmassági bizonyítványt. Amennyiben tehát ezek a dokumentumok rendelkezésre állnak, erről a PHL tájékoztatja a GKM légi közlekedési főosztályát, s ezt követően jelölhetik ki a társaságot, mint Magyarországról légi járatokat működtető céget, a SkyEurope pedig ezután veheti fel a tervezett célállomások hatóságaival a kapcsolatot. (A szlovák cég egyébként további terjeszkedése érdekében akarja létrehozni budapesti központú bázisát, ezért van szükség az említett adminisztrációs folyamatokra.)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)