Láthatatlan háború az MNB-ért

2007.01.23. 11:45
Nem javítja Simor András MNB-elnökké választásának esélyeit az, hogy az elmúlt hetekben kétszer is megjelent: ő lehet Járai Zsigmond utóda a székben. A konvergenciatanácsban is jelen lévő Simor túl korán bedobott esélyesként bukhatja el a posztot – írja a Portfolio.

Először a Népszabadság írta meg: Simor András, a Deloitte magyarországi vezérigazgatója, a tavaly létrehozott és már meg is szűnt konvergenciatanács egyik tagja a legesélyesebb a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára, miután Járai Zsigmond jelenlegi első ember megbízatása március 2-án lejár.

Egyszer már cáfolták


Simor csak az egyik jelölt

A Reuters viszont már a január 5-ei cikk napján azt írta – kormányközeli forrásokra hivatkozva –, hogy Simor csak az egyik jelölt, és nincs végleges döntés. Később ezt a kormányszóvivő is megerősítette. A még aznap megszólaló Simor is a média találgatásának nevezte a jelöléséről szóló hírt. Bár elismerte, hogy "sok dologról" beszélt a miniszterelnökkel, köztük a jegybankról is, azt állította, saját jelöléséről nem volt szó.

A Napi Gazdaság viszont most ismét elővette a témát, a mai számában azt írja: a miniszterelnök környezetéből úgy értesült, Simor kinevezése lényegében biztosra vehető. A lap szerint Simor esélyeit javítja korábbi kapcsolata az egyre nagyobb befolyással rendelkező Bajnai Gordonnal, valamint az, hogy elfogadható a Fidesz egyes gazdasági körei számára is.

Úgy támadják, mintha támogatnák?

Simor András nevének múltkori kiszivárogtatása és most újbóli emlegetése nem feltétlenül tesz jót a jelölt esélyeinek – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a jegybankelnöki pozícióért "különös, láthatatlan háború" folyik, amelynek részét képezik a cikkek is.

A Portfolio szerint erős a gyanú, hogy a cikk egy újabb Simor elleni támadás, és a lap informátorának célja az volt, hogy a szakember különös kontextusokban kerüljön a hírekbe, ami megnehezíti a megválasztását. A logika szerint Simor túl korán bedobott esélyesként bukhatja el a posztot.

A negyedik helyen áll

Simor egyébként a Portfolión futó internetes szavazás egyik favoritja. A 12 jelöltből álló listán jelenleg a negyedik helyen áll, a rá leadott 2100 szavazatból átlagosan 3,1 pontot kapott (az ötös skálán). Simort egyelőre Hamecz István (3,66 pont), Bokros Lajos (3,63) és Surányi György (3,17) előzi meg az olvasók rangsorában.

Simor mellett szól a Portfolio szerint, hogy jó menedzseralkat, képességeit évek óta jól kamatoztatta egy pénzügyi multi élén. Ellene szól ugyanakkor a monetáris politikai tapaszatalatok hiánya. Vannak viszont jelentős makrogazdasági ismeretei, Surányi György és Bogsch Erik társaságában tagja volt a konvergenciatanácsnak, és bábáskodott a CEMI tanácsadó cég nagy hatású tanulmányánál is, amely a választások idején a legalaposabb gazdaságértékelés és programjavaslat volt.