A szakember szerint az ország különböző pontjairól érkezett betegek nem megfelelő higiéniai körülmények között készített házi sonkát fogyasztottak, amelynek a csont melletti részénél megtelepedtek a Clostridium botulinum nevű baktériumok. Mivel azonban nem ugyanattól a sonkától fertőződtek, mindez csak véletlen egybeesés - jegyezte meg Zacher, aki szerint a gyógyulás fél évig is eltarthat. Ezek a toxinok annyira erősek, hogy akár biológiai fegyvernek is alkalmasak, hiszen 0,1 milligrammnyi méreganyag elegendő lehet egy ember megöléséhez.
Drága az ellenanyag
Egy botulizmusban szenvedő beteg gyógyításához szükséges ellenanyag hatezer euróba kerül, ehhez még hozzászámítják a szállítás díját is, ami ezer euróval emeli a költségeket. Mivel évente csupán nyolc-tíz embert kezelnek botulizmussal, több ellenanyag felhalmozását nem bírná el a kórház költségvetése, erzért többnyire csak egy beteg gyógyítására elegendő szer áll rendelkezésre. Rendkívüli esetekben a gyártó gyorspostával küld újabb adagokat, és ezek megérkezéséig is gyógyászati lehetőségek az életben tartásra. A kért gyógyszerek már megérkeztek Németországból, és csak egy pácienst tartanak rövid rövid ideig lélegeztetőgépen.
A főorvos hozzátette: a kezeléseket a kórház saját költségvetéséből állja, de az intézet szeretné elérni, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár később rendezze a számlát.
A mérgezés tünetei
A botulizmus életveszélyes mérgezés, amit baktérium által termelt méreganyag okoz. Első jelei: szájszárazság vagy kettős látás, puffadás. Néhány betegnél hányinger, hányás, hasgörcs és hasmenés is jelentkezhet. Botulizmusra utal a nyelési és látászavar, a valamint az egyéb bénulásos tünetek megjelenése is, például a légzőizmok működésképtelensége. Az otthon, ellenőrizhetetlen körülmények között készült élelmiszerekkel ellentétben a hőkezelt ételek biztonságosak.