Milliárdos felújítás
Kenedi Róbert, a Fotex vezérigazgatója a Napi Gazdaság kérdésére elmondta: komoly fantáziát látnak a Sugárban. Az Örs Vezér tér - köszönhetően a metró és buszmegállóknak, a HÉV végállomásnak, valamint az ott lévő üzletközpontoknak - a város egyik legfrekventáltabb helye, s mint ilyen, jelentős üzleti potenciállal bír, így ideális hely egy bevásárlóközpont számára.
Az 1980-ban nyitott Sugár a maga korában rendkívül modern áruháznak számított, ám azóta nyomot hagyott az idő az épületen. Az áruház megnyitása óta ráadásul jelentősen átalakultak a vásárlási szokások is, amelyeknek a jelenlegi formájában az áruház nem tud megfelelni. A Sugár modernizálása, a mai igényeknek megfelelő átalakítás milliárdos nagyságrendű beruházást igényelhet majd a Fotex részéről.
A társaság azonban úgy számol, hogy az üzlet ezzel együtt is jó befektetésnek tűnik. Az áruház hasznosításának részleteiről egyelőre nem határozott a Fotex. Annyi azonban bizonyos, hogy az ingatlan részeit piaci alapon értékesítik, a bérlők kiválasztása során - akárcsak eddig - a Fotex leányok semmiféle előnyt nem élveznek.