Mindenhol surrog
A beruházó döntött arról, hogy az út betonból épül, de ez nem egyedi megoldás. Szerte a világon jellemző, hogy a nagyforgalmú utak - elsősorban a nagyvárosi elkerülők - betonból készülnek. Az ilyen út ugyanis lényegében elnyűhetetlen, nem keletkeznek benne kátyúk és nyomvályúk.
Az aszfaltutak kopórétegei átlagosan nyolcévente kopnak el, ezzel szemben a beton a becslések szerint 20-30 évig állja a sarat - mondta Béni Gyöngyi. A betonútnak ezért olcsóbb a fenntartása, az üzemeltetése is. A surrogó, srpegő hangot a betonban lévő dilatációs mélyedések okozzák, így a világon az összes betonból készült autópálya surrog.
Kétszer háromsávos lehet
Az M0-ás új szakaszát szombaton helyezik forgalomba, akárcsak a 4-es főút ahhoz kapcsolódó új szakaszát, a Vecsést és Üllőt elkerülő utat. Az M0 12,7 kilométeres, a 4-es főút hasonló hosszúságú, 12,5 kilométeres. Mindkettőt kétszer két sávosnak építették ki, előbbi mellett azonban kialakítottak egy olyan zöldsávot, ahová később szélesíthető lesz az út.
Az elkerülőt így később, ha azt a forgalom indokolja, kétszer háromsávosra lehet majd bővíteni, mondta Béni Gyöngyi. Erre várhatóan csak akkor lesz majd szükség, ha az M0-ás megépül az M3-asig.
Az a 26 kilométeres út - valamit a gödöllői leágazás, az M31-es - várhatóan 2007 végéig lesz készen, a beruházás tavasszal kezdődik. A déli, már megépült szakaszt ugyancsak 2007-ig bővítik a mostani kétszer egysávosról, és szintén kétszer három plusz leállósávos lesz - mondta Béni Gyöngyi. Megkezdték az M0-51-es főút és az M0-M5 kereszteződéseit összekötő M0-ás szakasz előkészítését is.
A 17 hónap alatt megépített új M0-ás szakasz nemcsak az átmenő forgalmat fogja távol tartania főváros belső kerületeitől, hanem megkönnyíti a ferihegyi repülőtér megközelítését is - közölte az NA zRt. Az M0-ás 33,8 milliárd forintból, a 4-es 12,5 milliárdból épült meg.