Újraindulhat a szénbányászat a Mecsekben

2007.04.24. 06:40
Öt év szünet után feltámadhat a szénbányászat a Mecsekben. Egy magyar vállalat gázzá alakítaná a szenet, ezzel váltaná ki a magyarországi gázimportot az áramtermelésben. A hatóságok még az idén engedélyezhetik a bányaindítást.

Még az idén újraindulhat a szénbányászat a Mecsekben, amennyiben a Calamites Kft. Nagymányok térségében engedélyt kap a feketekőszén külszíni fejtésére, jelentette ki a cég ügyvezető igazgatója. Verbőci József szerint cége már a részletes környezeti hatástanulmányon és a műszaki ütemterven dolgozik. Reményei szerint még az idén megkapja a működési engedélyt a Pécsi Bányakapitányságtól.

A Calamites úgynevezett tiszta szén technológiával, a szén generátorban való elégetésével, illetve az így kapott - hidrogén-szénmonoxid keverék - szintézisgáz felhasználásával állítana elő energiát.

Egy tonna szénből mintegy kétezer köbméter gáz nyerhető. Ennek fűtőértéke kisebb, mint a földgázé, de felhasználása a jövő energetikai árprognózisait figyelve gazdaságos lehet, s kiválthatja a gázimport egy részét.

A cég célja a 600 millió tonnára becsült máza-váraljai földtani szénvagyon kitermelése.

A Mecsekben a mélyműveléses bányászat a kilencvenes évek végén, a külszíni fejtés 2002-ben szűnt meg.