További Magyar cikkek
Reggel hatkor teljes vasúti sztrájk kezdődött a Magyar Államvasutak vonalán, vagyis ekkortól nyolc óráig sem a teher-, sem a személyszállító vonatok nem közlekedtek. A munkabeszüntetést a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hirdette meg, ezzel tiltakozva a gazdasági és közlekedési tárca által tervezett 38 mellékvonal bezárása ellen, mivel azok sorsáról az eddigi tárgyalásokon nem tudtak megállapodni.
A sztrájk reggel nyolckor véget ért, az állomásokról először az IC-ket indítják. A VDSZSZ azt közölte: "a menetrend szerint 6:15-kor Pécsről Budapestre közlekedő intercity-vonat csak 8 óra után indul, ez lesz egyébként a sztrájk befejezése utáni első vonat. Az ország többi területén is az IC-ket menesztik először, így Debrecenből 8:01-kor indul az első IC-szerelvény Budapestre, Szegedről erre 8:42-ig várniuk kell az utasoknak. Ugyaninnen 8:58-kor az első személyvonat is indul Békéscsabára – a MÁV tervei szerint."
Ezek az indulási időpontok azonban még korántsem biztosak, jegyezte meg a szakszervezet. Az ország vasúti közlekedésében óriási a ugyanis a káosz, a VDSZSZ azt közölte: "Szombathelyen még a toronyban se tudják, melyik vonat mikor indul". Szerint "a nap további részében káosz várható, amit a MÁV saját hozzáállásának köszönhet". A Keletiben még nyolckor is benn állt a Dacia nemzetközi gyorsvonat, holott annak már a strájk kezdete előtt, 5:55-kor el kellett volna indulnia.
Lépésben a közutakon
A szakszervezet tömöríti többek között a tolatásvezetőket, a kocsivizsgálókat és a jegyellenőröket, akik nélkül nem indulhat el vonat. Ez azt jelenti, hogy több mint hatszáz személy- és egyelőre nem közölt mennyiségű tehervonat nem indult el a tervezett és a menetrendben szereplő időben. Elvileg. Gyakorlatilag viszont – a MÁV és a szakszervezet adatai szerint – több állomásról is útnak indítottak szerelvényeket.
A Fővinform ügyeletese azt közölte, hogy a fővárosban nem volt erősebb forgalom a vasutassztrájk miatt, a BKV minden járatán zavartalan volt a közlekedés. Az Útinform ügyeletese azt közölte: Vác felől, a 2/A-n lépésben haladt a forgalom, továbbá az M3-ason volt érezhető a befelé jövő forgalom erősödése. Balesetről nem kaptak jelentést.
Renitensek több állomáson
Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője azt közölte, hogy a Déli pályaudvarról, Kőbánya-Felsőről, a Kelenföldi pályaudvarról és Újszászról ugyan elindult a vonatok egy része, de a következő állomáson a sztrájkoló munkavállalók azokat is megállították. Kavalecz korábban arról beszélt, hogy mivel a Déliben és Kelenföldön a dolgozók többsége felvette a munkát, remény van arra, hogy a Székesfehérvár irányából érkező elővárosi vonatok egy része a sztrájk idején is közlekedjen. A VDSZSZ honlapján azt is közölték: "Murakeresztúr vazallus állomásfőnöke a korábban meghurcolt két tagtársunkat leváltotta, annak érdekében, hogy személyesen bocsássa útjára az egyetlen vonatot."
A dél-balatoni vasútvonalon közlekednek a járatok – közölte Kavalecz nem sokkal nyolc előtt. A vasútvonal forgalmát egy közponból, Fonyódról irányítják, így a közlekedés feltételei adottak, mondta a szóvivő.
A VDSZSZ szerint "a közbenső kis állomásokon veszteglő utasok – a MÁV erőlködésének eredményeképp – most rosszabb helyzetben vannak, mintha egyáltalán nem indult volna el a szerelvény." A szakszervezetek tájékoztatása szerint míg egyes állomásokról indultak el vonatok, más helyeken szakszervezeten kívüli munkavállalók is bekapcsolódtak a munkabeszüntetésbe, így az összes vasúti csomópont megbénult az országban.
Nem sztrájkol, csak ücsörög
A sztrájk legüdítőbb színfoltját alighanem Miskolc jelenti, ahol 99 százalékos a sztrájk, mivel egy ember elvileg nem vesz részt a munkabeszüntetésben. A VDSZSZ közlése szerint "az az egy munkavállaló, aki felvette a munkát, semmihez se tud kezdeni, csöndben üldögél". A szakszervezet fél nyolc után nem sokkal azt közölte, hogy vonat sehol nem közlekedik (eltérően attól, amiről a MÁV szóvivő beszélt).
Debrecen térségében a vasúti dolgozók 98 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben. A két százalék sztrájktörő nem szakszervezeti tag volt – közölte Barna István, a VDSZSZ-Szolidaritás Szakszervezet területi ügyvivője.
Az MTI tudósítója a pécsi pályaudvaron azt tapasztalta, hogy az emberek többsége türelmesen várta a munkabeszüntetés végét. Többen azt mondták, kalkuláltak a másfél-kétórás késéssel, néhányan azonban felháborodtak, amikor megtudták, hogy a sztrájk ellenére több vonat mégis elindult, ám ők erről – a szerintük hiányos tájékoztatás miatt – nem szereztek tudomást.
A VSZ által közölt, úgynevezett elégséges szolgáltatások részeként a vasút biztosította a vonatokon a fűtést, a folyamatos energiaellátást, a szerelvények levegőellátását, valamint az utastájékoztatást. A szakszervezet honlapja szerint munkabeszüntetés kezdete előtt elindított és nyílt vonalon tartózkodó vonatokat a következő állomásig, a nemzetközi forgalomban a belépő vonatokat a belföldi határállomásig közlekedtetik a sztrájk idején is.
Felfordulás egész nap
Az elégséges szolgáltatásokról egyébként a szakszervezetek és a munkaadók nem tudtak megállapodni, így szerdán délelőtt késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre lehet számítani (igaz, ezek két hete is voltak, amikor a mozdonyvezetők sztrájkja idején megvolt a megállapodás). A VDSZSZ azt közölte, hogy becsléseik szerint délután négyre állhat helyre a vasúti forgalom az országban, és ha mostani, kétórás sztrájk nem ér el eredményt, és nem indul érdemi tárgyalás a vasútvonalakról, akkor további munkabeszüntetésekre lehet számítani.
A szakszervezetek tájékoztatása szerint míg egyes állomásokról indultak el vonatok, más helyeken szakszervezeten kívüli munkavállalók is bekapcsolódtak a munkabeszüntetésbe. A szakszervezet fél nyolc után nem sokkal azt közölte, hogy vonat sehol nem közlekedik.
A GYSEV-nél nincs szrájk, de a vonatok nem közlekednek
A GYSEV vonalain ugyan nem volt sztrájk, de az országos munkabeszüntetés miatt a menetrend itt is változott. Így a Budapest felé közlekedő vonatok 8 óra után indulnak tovább Győrből, illetve a Szombathelyre érkező vonatok nem tudnak beállni az állomásra, ezért vonatpótló buszok szállítják majd be az utasokat Szombathelyre a GYSEV utolsó állomásáról a sztrájk ideje alatt.
GKM: Nincs értelme sztrájkolni
A szaktárca szerint még nincs döntés a 38 mellékvonallal kapcsolatban, hiszen a térségi közlekedés működtetésére szerdáig kell a szándéknyilatkozatokat beadni. A GKM ugyanis azt tervezi, hogy a mellékvonalakat térségi kezelésbe adják, az erről szóló tervezet éppen november 7-ig, vagyis máig véleményezhető.
A minisztérium szerdán, a sztrájk után kiadott közleményében megismételte: továbbra sem látja értelmét a sztrájknak. A minisztérium szerint a munkabeszüntetés szervezői tévesen és indokolatlanul hivatkoznak vélelmezett vonalmegszüntetési döntésekre, mivel a jövő évi menetrendet még nem dolgozták ki.
A szakszervezetek elégedettek
Nyolc óra után mindkét sztrájkoló szakszervezet vezetője kedvezőnek ítélte a munkabeszüntetés hatását. Simon Dezső, a VSZ elnöke elmondta, hogy a beérkezett információk alapján nagy arányú volt a sztrájk támogatottsága, a vonatok döntő többsége állt.
Mózes Tibor, a VDSZSZ vezető ügyvivője úgy értékelte, hogy sikeres volt a sztrájk, a vasutas munkavállalók jelentős többsége részt vett a munkabeszüntetésben. Információjuk szerint néhány helyen a munkáltató sztrájktörőkkel váltotta ki a sztrájkoló munkavállalókat, fizikai atrocitásról nem tudnak.
A tv2 információi szerint egy vidéki vasútállomáson egy sztrájkolót igazoltatott a rendőrség.